Hírek

Friedl Enikő is az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) Fiatal Gazdák pályázatának nyertese

2010. február 11. // Kategória: Nekik sikerült

Friedl Enikő is az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) Fiatal Gazdák pályázatának nyertese. Őt Veszprém megyéből húzta a szíve Szekszárdra, ahol a szőlőtelepítésben látja a jövőjét.
 
Friedl Enikő is az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) Fiatal Gazdák pályázatának nyertese. Őt Veszprém megyéből húzta a szíve Szekszárdra, ahol a szőlőtelepítésben látja a jövőjét.

Hét hektárnyi szántót vásárolt és a távoli célban a borászkodás is szerepel a tervei között, mely egy nő életében nem egy szokványos foglalkozás. Enikő Keszthelyen végzett az agrártudományi egyetemen. A pályázatot 2008-ban nyerte el, jelenleg egyéni vállalkozóként próbálja megvalósítani a feltételeket. Decemberben egy 3 napos kötelező képzésen is részt vett, jelenleg pedig - amikor az időjárás engedi - a terület előkészítése folyik, hogy minél előbb megkezdhessék a szőlő telepítését.

A szekszárdi borvidékre jellemző fajtákat választott, így biztosan lesz kadarka és kékfrankos szőlője. Büszke arra, hogy élete első pályázatával nyert. A szőlő ezentúl élete meghatározó munkája lesz, amit elkötelezetten szeretne művelni. Tisztában van azzal is, hogy amit vállalt azért is nehéz, mert tavasztól nyárig nagyon sok munkát - metszés, permetezés, zöldmunka, szüret - igényel, melyekhez újabb és újabb beruházások szükségesek.

Az ÚMVP Fiatal Gazdák pályázat egyszeri vissza nem térintendő támogatás, ami a vállalt gazdaság méretének a függvényében 20 és 40 ezer euró közötti összeget jelent, azaz 5 és 10 millió forintot. A feltételek között szerepel, hogy olyan fiatalok pályázhatják meg, akik a mezőgazdasággal szeretnének foglalkozni, és akiknek legalább középfokú mezőgazdasági végzettségük van, illetve azok, akik 18 és 35 év közötti fiatalok és korábban mezőgazdasági tevékenységet nem végeztek. Elsősorban azokat a pályázókat részesítik előnyben, akik vidéken élnek, felsőfokú végzettséggel rendelkeznek valamint 25 és 29 év közötti gazdálkodók. A jelentkezők közül előnyben részesítik még a hátrányos helyzetű térségben élőket és a 4000 fő alatti településen lakó fiatal gazdákat.

Forrás: Tolnai Népújság
hirdetés
hirdetés
hirdetés


hirdetés
hirdetés