Hírek

Sok pénzen sem lehet mindig sikert venni

2013. március 12. // Kategória: Nekik sikerült

74 és fél milliárd forint - ennyibe, azaz 325 millió dollárba került az Óz, a hatalmas című 3D-s látványorgia, a klasszikus Óz, a nagy varázsló 2013-as remake-je, amitől a gyártó Disney azt várja, hogy legalább egymilliárd dolláros bevételt termeljen neki, mint tette azt a Bosszúállók tavaly. A filmtörténelem jelenleg legdrágább filmjének számító Ózt a kritikusok meglehetős fanyalgással fogadták, a Metacritic összesített listáján 51 pontot kapott (17 kritika átlaga) a lehetséges százból, ha ebből indulunk ki, a film legalább akkora bukás lesz, mint a John Carter volt. Nem ez az egyetlen olyan film, ami 2013-ban a mélybe ránthat egy stúdió

Kapcsolódó hivatkozások

hirdetés
hirdetés
hirdetés

hirdetés
hirdetés
hirdetés