Uniós támogatásból fejlődnek a falvak Békés megyében
2009. október 8. // Kategória: Nekik sikerült
Sok tízmillió forint érkezik európai uniós forrásból a megyébe falumegújításra és -fejlesztésre. A legtöbb kistelepülésen összetett beruházásokkal igyekeznek még vonzóbbá és élhetőbbé tenni községüket.
Sok tízmillió forint érkezik európai uniós forrásból a megyébe falumegújításra és -fejlesztésre. A legtöbb kistelepülésen összetett beruházásokkal igyekeznek még vonzóbbá és élhetőbbé tenni községüket.
Öregedés, munkanélküliség, elvándorlás
A falvakra rá is fér a támogatás, hiszen csak így tudják valamelyest felvenni a versenyt a városokkal, miközben a térségre annyira jellemző problémák a kistelepüléseken még inkább visszaköszönnek.
Az elöregedő társadalom, legtöbb helyen a munkahelyek hiánya és a képzett fiatalok elvándorlása nem sok jóval kecsegtet hosszú távon. Eléggé kétes dicsőséget szerezve egyébként napjainkban Békés számít a legelöregedettebb megyének a vidéki Magyarországon.
Tarhoson alig van eladó ház
A vészharangokat azonban korai lenne megkongatni a falvak felett, hiszen a mai napig akadnak elismert és sokra tartott községek szép számmal. A Békés közelében fekvő Tarhoson jelenleg is csak 2-3 eladó ház vár új gazdára.
— A város közelsége, a falu rendezettsége és nyugalma sokakat vonz községünkbe — hangsúlyozta Hornok Sándor polgármester, aki kitért arra is, hogy Tarhosra a viszonylag magas ingatlanárak miatt nem a szociálisan leszakadó rétegek költöznek ki. A község egyébként a
Körösök Völgye Akciócsoport tagjaként nyert támogatást a település első köztéri játszóterének megépítésére.
— A közösségi terek folyamatos fejlesztésével szeretnénk még élhetőbbé tenné a települést. A beruházások talán hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a helyiek még jobban érezhessék magukat a faluban — nyilatkozta lapunknak Hornok Sándor polgármester. A rendezettsége miatt a környező városokban is sokra tartott Tarhoson a helyiek amúgy is nyitottak az újdonságokra, a tervezett szennyvízberuházás előtakarékossági szerződését az ingatlantulajdonosok hetven százaléka kötötte meg, de várják a kistérségi internetre csatlakozás lehetőségét is.
A képzett fiatalok elvándorlása ellenben Tarhoson is komoly probléma, de — mint említettük — viszonylag sokan is költöznek ki a faluba. S még egy adalék: a 900 és 1000 lélekszám közötti településen három élelmiszerüzlet is működik.
Nyolc pályázó nyert közel százmilliót
A Körösök Völgye Akciócsoportból egyébként összesen nyolc nyolc pályázó nyert összesen több mint 95 millió forintot.
— A legtöbben játszóteret építenek majd, de több helyen összetettebb fejlesztésekben gondolkodnak — tudtuk meg Debreceni Lajos ügyvezetőtől.
Pályázatok Dél-Békésben
A medgyesegyházi székhelyű Kertészek Földje Akciócsoporthoz a mezőkovácsházi kistérségből 17, a békéscsabaiból kettő tartozik. A falumegújításra, fejlesztésre kiírt pályázatra összesen hatan nyújtották be igényüket.
— Ezen belül négy területre lehetett pályázni — mondta Szél Adrián munkaszervezet-vezető. — A piacfelújítás nem volt népszerű, mert a települések nem tudták volna teljesíteni az előírt követelményeket, például a mindennapos piacot. A pályázók a másik három területet — játszótérépítés-, felújítás, közparkok rendbetétele, nem kötelező feladatot ellátó önkormányzati intézmények épületeinek rekonstrukciója — kombinálták. A hat település összesen 140 millió 291 ezer 127 forintot nyert. A szabad keret 90 millió 934 ezer 307 forint, amire várhatóan év vége felé írnak ki újabb pályázatot.
A falvak vonzereje a közeli város lehet
Visszatérve a falvak helyzetére, az Orosháza közelében fekvő Kardoskúton is a város közelségét nevezték az egyik legfontosabb vonzerőnek.
A két település központja között csupán nyolc kilométer a távolság, ha megépülne a kerékpárút, nagyon sok ember közlekedésén könnyítene. Ramasz Imre polgármester szerint a város jelenti a községben élők számára a munkahelyet, a gyorsan elérhető szolgáltatásokat, miközben a falusi környezet sokaknak a kikapcsolódást, a csendes elvonulást biztosítja.
— Miközben az ingatlanpiacra sokan panaszkodnak, nálunk vannak eladó házak és akad rájuk vevő is. Orosháziak keresik a kertes házakat, az elmúlt hónapokban is több család költözött Kardoskútra — mondta az örömteli hírt a polgármester, ám a tendencia náluk is jellemző, fogy a népesség.
Forrás: beol.hu