8 milliárd Ft a dél-dunántúli régiónak
2009. október 13. // Kategória: Nekik sikerült
Több mint nyolcmilliárd forint pályázati támogatás jut vidékfejlesztésre a dél-dunántúli régióban az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében, ám elbírálási eljárás akár 5 hónapig is húzódhatott.
Több mint nyolcmilliárd forint pályázati támogatás jut vidékfejlesztésre a dél-dunántúli régióban az
Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében, ám elbírálási eljárás akár 5 hónapig is húzódhatott.
A befogadott pályázatok mintegy 70 százaléka - önkormányzatok, egyházak, civil szervezetek és gazdasági társaságok - nyert a
LEADER-források elosztásának mostani fordulójában – közölte
Baranyai Sándor, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) regionális irodájának vezetője.
A Dél-Dunántúlon beérkezett 1.040 kérelemből
a legnagyobb érdeklődés a falufejlesztés iránt volt, míg a második legnagyobb számban mikro-vállalkozások fejlesztéséhez igényeltek forrást. Az ÚMVP III. tengely most lezárult első fordulójában a Baranya megyei pályázók 3,9 millió forintot, a somogyiak 2,7 millió forintot, a Tolna megyeiek 1,4 millió forintot nyertek el.
Baranyai Sándor kitért arra is, hogy a LEADER-program kapcsán sok bírálatot kaptak a késedelmes ügyintézés miatt. A viszonylag hosszú - 4-5 hónapos - elbírálási időszak oka részben az volt, hogy egy új jogcímen indított pályázatról volt szó, másrészt nagyon sok volt a hiánypótlás, illetve az ezzel kapcsolatos adminisztrációs feladat - magyarázta a szakember. Hozzátette: levonták a következtetéseket az elmúlt időszak hibáiból, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megkötötte a delegálási szerződést a helyi akciócsoportokkal, melynek értelmében
a következő pályázatoknál lényegesen felgyorsulhat az elbírálás.
Baranyai Sándor szerint az ügyintézés és az elbírálás azáltal lesz gyorsabb, hogy a régióban mintegy félszáz szakember részvételével létrehoztak 15, úgynevezett akciócsoportot, amelyek a kérelmeket helyben rögzítik, a hiánypótlásokat is ők egyeztetik a pályázókkal és fel is dolgozzák a benyújtott anyagokat. A regionális hivatalnak már csak a kész pályázatokkal lesz dolga, szemben az eddigi gyakorlattal, amelynek során mindez az MVH-ra hárult.
Forrás: MTI