Még egymilliárd a tóhoz - IKSZT-ek a Dél-Balatoni LEADER Nonprofit Zrt. területén
2009. október 28. // Kategória: Nekik sikerült
Tájékozott lakosság, élénkebb közösségi élet, gyors kapcsolat a világgal, bővülő szolgáltatások a mindennapi szükségletek terén – ezt jelentik majd az integrált közösségi szolgáltató terek.
Lezárult a támogatási kérelmek beadásának határideje az integrált közösségi szolgáltató terek (IKSZT) kialakítására. A „Dél-balatoni” LEADER területéről Pamuk kivételével valamennyi szervezet benyújtotta igényét a rendelkezésre álló uniós forrásokra azok közül, melyek korábban elnyerték a címet.
– Ez azt jelenti, hogy területünk kétharmadán, a 33 településből 22 helyen létesülhetnek ilyen intézmények. Csak az integrált közösségi szolgáltató terek kialakítására több mint 1,1 milliárd forint érkezhet összesen a térségbe – mondta Kollmann Gergely, a „Dél-balatoni” LEADER Nonprofit Zrt. igazgatósági elnöke.
IKSZT-ek a Dél-Balatoni LEADER Nonprofit Zrt. területén
Kollmann Gergely tájékoztatása szerint döntően civil szervezetek pályáztak, néhány településen az önkormányzat élt a lehetőséggel. Az elképzelésekben közös, hogy mindenütt lesz könyvtár, legalább ötállomásos internetkapcsolatot biztosító E-Magyarország pont, foglalkoztatási információs pont, az elektronikus munkaügyi ügyintézést biztosító terminál és a helyi civil szervezeteknek kialakított tér.
– Ezenfelül mindenütt a helyi igényekhez és szükségletekhez igazodó szolgáltatásokat terveztek a pályázók, így akad, ahol élelmiszerbolt, másutt a falusi turizmushoz kapcsolódó utazási iroda nyílik az IKSZT-épületben – részletezte Kollmann Gergely.
– A Balatonfenyveshez tartozó Imremajor az, ahol a legsokrétűbben valósítják meg a LEADER-, valamint az IKSZT-alapelveket. A központi épület egyik részében lesz a már részletezett szolgáltatásokat nyújtó IKSZT, mellette egyéb LEADER-forrásokból felújítják a helyi közösségnek a régi színháztermet, a fennmaradó területen pedig ugyancsak a LEADER-ben találtak lehetőséget arra, hogy a vendéglátás körülményeit fejlesszék.
Forrás: Somogyi Hírlap
Tájékozott lakosság, élénkebb közösségi élet, gyors kapcsolat a világgal, bővülő szolgáltatások a mindennapi szükségletek terén – ezt jelentik majd az integrált közösségi szolgáltató terek.
Lezárult a támogatási kérelmek beadásának határideje az integrált közösségi szolgáltató terek (IKSZT) kialakítására. A
„Dél-balatoni” LEADER területéről Pamuk kivételével valamennyi szervezet benyújtotta igényét a rendelkezésre álló uniós forrásokra azok közül, melyek korábban elnyerték a címet.
– Ez azt jelenti, hogy területünk kétharmadán, a 33 településből 22 helyen létesülhetnek ilyen intézmények. Csak az integrált közösségi szolgáltató terek kialakítására több mint 1,1 milliárd forint érkezhet összesen a térségbe – mondta
Kollmann Gergely, a „Dél-balatoni” LEADER Nonprofit Zrt. igazgatósági elnöke.