Birtokba vették a gyerekek az új szanki játszóteret
2010. január 15. // Kategória: Nekik sikerült
Október 26-án délelőtt 10 órakor átadták a Kiskunok Vidékéért Egyesület működési területén az első megvalósult LEADER pályázatot, a szanki játszóteret.
Október 26-án délelőtt 10 órakor átadták a Kiskunok Vidékéért Egyesület működési területén az első megvalósult LEADER pályázatot, a szanki játszóteret.
Ficsor József a
Kiskunok Vidékéért Egyesület elnöke, Kiskunfélegyháza polgármestere mondott megnyitó beszédet, melyben a három kistérség Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas és Kiskunmajsa LEADER pályázatainak eredményét foglalta össze, és méltatta a szanki játszótér létrehozásában közreműködők munkáját.
Az őt követő táncos, zenés gyermekműsor után Patkós Zsolt Szank polgármestere többek között felidézte, hogy milyen régi vágya volt a gyerekeknek ez a játszótér és kézilabda pálya. Kiemelte, hogy LEADER támogatás nélkül, az önkormányzat önerőből nem tudta volna ezt a kérést teljesíteni.
A játszóteret Ficsor József és
Patkós Zsolt együtt, a kistérségi és megyei sajtó jelenlétében a szalag átvágásával adta át a gyerekeknek.
A srácok a játszóteret azonnal birtokba is vették, talán még most is játszanának, ha nem kellett volna hazamenni ebédelni.
(képgaléria az átadó ünnepségről ITT)
Forrás: szankinfo.hu