Hírek

Falunapra, ravatalozóra, településfelújításra pályáztak Szárligeten

2010. február 2. // Kategória: Nekik sikerült

Alig több mint egy éve, időközi választások után lett Szárliget polgármestere Mezei Ferenc. A falu vezetése nem volt teljesen ismeretlen előtte, hiszen addig is önkormányzati képviselőként dolgozott. Az elmúlt egy év fejlesztéseiről, a jövőbeli tervekről beszélgettünk.

Szárliget - Alig több mint egy éve, 2008 decemberében választották meg Mezei Ferencet Szárliget polgármesterévé. Akkor azt nyilatkozta lapunknak, hogy a ciklusból megmaradt másfél évben utakat szeretne rendbe hozni, a közbiztonságot javítaná és közösségi életet lendítené fel. Mi valósult meg ebből? – tettük fel a kérdést.

– Úgy érzem, hogy amit megígértem, teljesíteni is tudtam, sőt bizonyos területeken több dolgot is megvalósítottunk. Az útfelújítások közül a legfontosabb az Árpád utca rekonstrukciója volt. Ebben a lakók is nagy szerepet vállaltak, és külön kiemelném Veress József helyi vállalkozót, aki a Szárligetért Közalapítványon keresztül anyagilag is támogatta a felújítás.

A polgármester szerint a kulturális életet is sikerült beindítani. Mára a különböző bálok: az óvoda, a nyugdíjas- és a polgárőrbál is telt házas, tavaly sikerült falunapi rendezvényt is tartani.

– Az idei és jövő évi falunapra LEADER-pályázatot nyújtottunk be, hogy még nagyobb szabású rendezvénynek örülhessenek a településen. Emellett tervezünk egy utcabált is, amellyel pótolnánk az Árpád utca ünnepélyes átadását.

A közbiztonság terén is tesznek a faluért. A 34 tagú polgárőrség évi ötszázezer forintos támogatást kap az önkormányzattól, és ugyancsak költségvetési pénzből finanszírozzák a polgárőrautó működését. A rendőrséggel is keresik az együttműködést, hogy a körzeti megbízott a lehető legtöbb időt tölthessen Szárligeten. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium támogatásával két településőrt is alkalmaznak, akik napi nyolc órában vigyáznak a falu biztonságára.

A tervezetteken felül azonban más fejlesztéseket is végrehajtott az önkormányzat. Részben felújították az iskolát, és az óvoda homokozója is új tetőt kapott. A temetőket is folyamatosan karbantartják, az új temető hátsó részén például kicserélték a kerítést, és a régi ravatalozó felújítására is pályáznak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.

– Sikerült vennünk egy raktárépületet, ahol a karbantartáshoz szükséges szerszámokat, gépeket tartjuk. A kormány közmunkaprogramjának köszönhetően közmunkásokat is tudunk alkalmazni és falugondnok is dolgozik a településen. Ahhoz, hogy ez alatt a rövid időszak alatt is ennyi fejlesztést tudtunk végrehajtani, annak köszönhető, hogy mind a testülettel, mind az önkormányzat dolgozóival, az intézmények vezetőivel jó együttműködést lehetett kialakítani – zárta Mezei Ferenc.

*

Túrázóknak, vadászoknak vendégházat építenek a községháza felett

A hivatali épület felső szintjén ott jártunkkor is komoly munkálatok folytak. A könyvtári szoba mellett egy háromszobás vendégház készül, hogy a túrázók, vadászok bármikor megszállhassanak kedvezményesen. A vendégházban lesz egy nappali és természetesen kulturált vizesblokkok is. Az önkormányzat célja, hogy ezzel a falusi turizmusnak is megteremtsék az alapjait. A vendégház a tervek szerint már a tavaszi túraidény kezdetére elkészül, és várja a szállást kereső embereket.

Eközben a nyugdíjasklub épülete is újjászületik: felújítják a raktárt, a vizesblokkokat és egy büfé kialakítását is tervezik, hogy az aktív, nyolcvantagú csoportnak kulturált körülményeket biztosítsanak. Ez azért is lényeges, hiszen a Káfony Zoltán vezette klub az egyik legaktívabb a falu csoportjai között. Rendszeresen kirándulnak, és a falu programjainak szervezéséből is kiveszik a részüket.

Forrás: 24 óra
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

hirdetés
hirdetés