Hírek

ÚMVP III. tengelyes összegzés a DIPO-tól

2010. február 16. // Kategória: Hírek

Virágos verseny a kertkultúra fejlesztéséért

Idén is meghirdette a Balassagyarmati Kistérség Többcélú Társulása a „Virágos Kistérségért” környezetszépítő versenyt. Aki nevezett, csak nyerhetett, ha mást nem, a saját környezetének szépítése volt a jutalma.
 
Virágos verseny a kertkultúra fejlesztéséért

Idén is meghirdette a Balassagyarmati Kistérség Többcélú Társulása a „Virágos Kistérségért” környezetszépítő versenyt. Aki nevezett, csak nyerhetett, ha mást nem, a saját környezetének szépítése volt a jutalma.

Két kategóriában hirdetett eredményt október végén a kistérségi társulás, a Városüzemeltetési Kft. és a Helyi Vidékfejlesztési Iroda munkatársaiból álló zsűri.

Kilenc település nevezett a versenyre (az 1000 fő felettiek közül Balassagyarmat, Drégelypalánk, Érsekvadkert és Őrhalom, az 1000 fő alattiak közül Csesztve, Herencsény, Hont, Hugyag, Ipolyszög és Patvarc), melynek célja a kulturált, környezetbarát, vendégváró lakókörnyezet kialakításának elősegítése volt, mégpedig a hagyományos virág- és kertkultúra felélesztésével és kiterjesztésével.
Kétszer járta be a falvakat és városokat a zsűri.

Figyelte az önkormányzatok által fenntartott zöldterületek gondozottságát, egyfelől a település idegenforgalmi szempontból fontos látványosságainak, másfelől az oktatási és nevelési intézményeinek és azok környezetének az állapotát, esztétikai megjelenítését, de pontozta a magántulajdonú elő- és utcakerteket is, valamint, hogy mennyire eredményes a parlagfű irtása.

Fontos szempont volt, hogy a virágos, kulturált környezet kialakításában mennyire vesznek részt az egyes intézmények, a civil szervezetek, s mennyire érzik ezt fontosnak az ottlakók, vagyis, hogy a közösség mennyire működik együtt ezért a célért.
Ezer fő felett a nyertes sorrendben Balassagyarmat, Érsekvadkert és Drégelypalánk, ezer fő alatt Csesztve, Herencsény és Patvarc lett, a díjazottak jutalma 100, 75 és 50 ezer forint volt.

Schwanzer Mónika
Balassagyarmati HVI


*



Bursa Hungarica 2010.

Érsekvadkert Község Önkormányzata kiírta a 2010. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot. Az érdeklődő vadkerti fiatalok az "A" és "B" tipusú pályázat részletes kiírását megtekinthetik Polgármesteri Hivatalban ahol a jelentkezési lapokohoz is hozzájuthatnak.

Határidő: 2010. október 30. www.ersekvadkert.hu

*



Nógrádi festőművész alkotott Borsodban

A balassagyarmati származású Lencsés Zsolt festőművész készítette el, Jézus születésének ünnepére a szikszói Plébániatemplom oltárképét. A freskó az Atya, a Fiú és a Szentlélek isteni közösségét, a Szentháromságot ábrázolja.

A Madách díjas festőművész egy Észak-magyarországi regionális vidékfejlesztési rendezvényen, Terényben találkozott azzal a szikszói vállalkozóval, aki felkérte őt és mecénáskodott az esemény felett. Az antikmész alapú falfestékanyaggal alkotott kép egyszerre modern és klasszikus, tökéletes harmóniában áll a 2002-ben épült templom belső terével. A művet, mely az alkotó és az egyház képviselőinek közös gondolkodása, elképzeléseinek egyesítése eredményeképpen jött létre, a napokban fogja megáldani dr. Ternyák Csaba egri érsek.

(www.szikszoplebania.hu, www.artteka.freeweb.hu, www.muzsart.hu)

*



Decemberben lezárult az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyes jogcímrendeletek keretében benyújtható támogatási kérelmek beadási időszakának második köre

A DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttműködés Helyi Közössége Közhasznú Egyesületéhez.
az ÚMVP III. tengely második fordulójában 38 darab új támogatási kérelem érkezett.

A támogatási kérelmek benyújtási határideje 2009. december 20-a volt, melynek az ügykezelése már megkezdődött. A beérkezett támogatási kérelmek között
a Falumegújítás és –fejlesztés jogcímrendelet kapcsán 15 db, a Vidéki örökség jogcímrendelet kapcsán 9 db, a Turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcímre 7 db, valamint a Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése jogcím keretében 7 db érkezett be a munkaszervezet munkatársaihoz.

A támogatást igénylők között közösségi terek építése és felújítása, játszóterek kivitelezése, illetve szabványosítása, templom, tájház, múzeum felújítása, szállás -és telephelyfejlesztések, gépek, eszközök beszerzése, technológiai korszerűsítések is szerepelnek. A mikrovállalkozás létrehozása és fejlesztése, valamint a turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcím kapcsán a mikrovállalkozások és egyéni vállalkozók támogatása esetén 60%-os támogatási intenzitás került meghatározásra a vonatkozó rendeletekben, ezért ezen kérelmezőknek 40% önrészt szükséges vállalniuk a fejlesztés során. A nonprofit szervezetek, az önkormányzatok, valamint az egyház számára viszont ennél is kedvezőbb a feltételek, hiszen ők 100%-os támogatási intenzitás mellett pályázhattak az újabb fordulóban is.

A LEADER pályázatok, azaz az ÚMVP program IV. tengelyére 2009. november 21-ig beadott pályázatok, a közösségi és vállalkozási célú fejlesztések megvalósítását, programok- és rendezvények megszervezését, képzések lebonyolítását teszik a későbbiekben lehetővé. A IV tengely vonatkozásában 33 db pályázat került benyújtásra, amelyek iktatása, rögzítése már a tavalyi évben megtörtént és melyek ügyintézése jelenleg is zajlik.

Az ismételten megnyílt ÚMVP III. tengely és az újonnan megnyitott ÚMVP IV. tengely lehetőséget adott, a környező településeknek és környezetének, a fejlettebb térségekhez való felzárkózásához, a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiában meghatározott célok megvalósításához.
Az akciócsoporthoz tartozó 19 település nem mutatott egyenlő aktivitást a pályázás kapcsán, egyes településen csak egy-két, de némelyiken öt-tíz elképzelés is megfogalmazásra került. Az akciócsoport igyekezett az egyes települések egyedi elképzeléseit támogatni és kapcsolatot építeni a hozzájuk tartozó települések projektgazdáival.

A munkaszervezet munkatársai a továbbiakban is várják a térségben élők projektötleteit, hogy a következő fordulóban sikerülhessen ezeket is megvalósítani, az itt élők életminőségének és megélhetőségének javítása érdekében.

*



Karácsonyi koncertet adtak a zeneiskolások

A Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola Rétsági Tagozata már vagy évtizede rendez így karácsony környékén növendékhangversenyt. No persze más alkalmakkor is, például júniusban. A decemberi konvertnek az ünnep közeledtével azonban különleges hangulata van.



Az intézmény színházterme adott otthont az eseménynek. Dobai Szabolcs a tagozat vezetője köszöntötte a tanulók szüleit, hozzátartozókat és a vendégeket. Majd a tervezett műsorrend szerint léptek színpadra előbb a kicsit, akik még most ismerkednek a hangszerrel, a muzsika világával, majd a már nagyobb gyakorlatot szerzettek, hosszabb, bonyolultabb művekkel, végefele pedig olyan növendékek, akikre nyugodtan elmondható, hogy korosztályukban kis előadóművésznek számíthatnak. (Sajnos betegségek miatt az eredeti műsorlap kicsit hiányos, de azok a növendéke is eljöttek a hangversenyre akik fellépni nem tudtak.)

Persze a kezdők fellépésének nem a zenei tökéletesség a varázsa. Hogyan is lehetne pl. egy hegedűvel fél éves ismerkedés után érett művészt meghazudtoló módon muzsikálni. De ahhoz, hogy néhányan eljussanak egyféle profi előadó szintre, valahol el kell kezdeni. És bizony az első szárnypróbálgatások, az első fellépések mindig örömmel őrzött emlékek lesznek.

A hangverseny végén a már más alkalommal is szerepelt kamarazenekar adott elő két számot. (meg a vastaps meghálálásaképpen az ismétlést) A magasabb osztályba járó növendékek mellett volt tanítványok is szivesen járnak vissza ebbe egy együttesbe. Most pedig még a többi zenetanuló növendék kórusával kiegészülve csendült fel a fináléban a "Nézd eljött már a szép ünnep ..." című világsláger. Az ünnepi jókívánságok után a tagozat- (és műsor) vezető elköszönt a közönségtől, de a színfalak takarásában apró meglepetésként minden tanuló kapott pár szem szaloncukrot.

Említsük meg a tanárokat. Dobai Szabolcs mellett Dikasz Gabriella kisérte a fuvola és hedegű bemutatókat. További tanárok, akik a felkészítésben közreműködtek: Tóth Istvánné, Zvolenszky Zoltánné és Kanyó András.

forrás: http://retsag.net/kept10/kt643.htm

*



Centenáriumi ünnepség a 100 éves Vác - Drégelypalánk vasútvonal tiszteletére

1909-re készült el a Vácot Diósjenővel és Drégelypalánkkal összekötő vonal. Ennek tiszteletére az Ipoly Unió Környezetvédelmi és Kulturális Egyesület centenáriumi ünnepséget szervezett.



A 100 éves évforduló alkalmából Desiro különvonat indult Vácról, mely egészen Drégelypalánkig közlekedett. A vonatot több állomáson is ünnepi köszöntővel és kulturális műsorral várták az érdeklődők.

Nógrádra 10 óra 30-ra ért a látványosságnak számító motorvonat. A megemlékezés Petőfi Sándor, Vasúton című költeményével indult, ezt Szórágy Gyuláné polgármester köszöntője követte. Győry Csaba plébános történelmi visszatekintéssel ajándékozta meg a hallgatóságot. A Napraforgó Egyesület asszonykórusa pedig dalcsokorral készült az eseményre. A nógrádi programrész az emléktábla leleplezésével zárult. Mindeközben belülről is megtekinthető volt a közlekedési eszköz, amely ezen a szárnyvonalon még igencsak újdonságnak és exkluzívnak számít.



11 óra körül indult tovább a különjárat Diósjenőre immár nógrádiakkal is kibővült utazóközönségével.

Forrás: http://nograd-var.hu/index.htm

Forrás: Balassagyarmati HVI, DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttműködés Helyi Közössége Közhasznú Egyesület (Rétsági kistérség)
hirdetés
hirdetés
hirdetés


hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés