Hírek

Az Ipoly-menti Palócok ünnepelték nyerteseiket

2010. február 16. // Kategória: Hírek

Mit jelent az EURÓPAI FALU tábla?

Rimócon is kihelyezték a település köszöntő táblájához a „LEADER táblát”, amely azt jelképezi, hogy Rimóc egy nyertes vidékfejlesztési közösséghez tartozik, pontosabban az Ipoly-menti Palócok Térségfej-lesztő Egyesületének tagja.
 
Mit jelent az EURÓPAI FALU tábla?

Rimócon is kihelyezték a település köszöntő táblájához a „LEADER táblát”, amely azt jelképezi, hogy Rimóc egy nyertes vidékfejlesztési közösséghez tartozik, pontosabban az Ipoly-menti Palócok Térségfej-lesztő Egyesületének tagja.

*



Öt útszakaszon fejeződött be a felújítás Nógrádban

Öt megújult közutat vehettek használatba a közlekedők Szécsény és Pásztó térségében. A felújítást az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) forrásai tették lehetővé.

Az útátadó ünnepségen beszédet mondott Borenszki Ervin, a térség országgyűlési képviselője, valamint Dr. Serfőzőné Dr. Fábián Erzsébet, Szécsény város polgármestere, a Szécsényi Kistérség Többcélú Társulása elnöke is.

A műszaki átadással a befejezéséhez érkezett a Szécsény–Pásztó összekötő út (2122-es út) Szécsény és Nagylóc közötti szakaszának, a Pásztó–Galyatető–Mátraháza összekötő út (2408-as út) pásztói belterületi szakaszának, a Szécsényből Nógrádsipekre és Rimócra vezető utaknak (21132-es és 21133-as út), valamint a 21138-as jelű kisbárkányi bekötőútnak a felújítása.

Az érintett települések lakossága, becslések szerint mintegy 33 ezer fő, a most megújult utakon közelítheti meg a térségi központokat és a városokat, az ott található igazgatási, egészségügyi, oktatási intézményeket és munkahelyeket – mondta el a pénteki szécsényi projektbemutatón Borenszki Ervin, a térség országgyűlési képviselője. A tervezett felújítás elsősorban a környéken élők mindennapi közlekedési igényeit elégíti ki, ezen felül segíti eljutásukat a 22-es számú Rétság–Salgótarján főútra és a 21-es számú Hatvan–Somoskőújfalu főútra, illetve azon keresztül az M3-as autópályára, valamint a megvalósítás előtt álló pösténypusztai Ipoly-híd felé.

„Az Európai Unió kiemelt céljai között szerepel a térségi felzárkóztatás, aminek nélkülözhetetlen komponense a megfelelő minőségű úthálózat megléte. A projekt az ERFA forrásaiból 859 millió forint ráfordítással valósult meg” – mondta el Ürmössy Ákos a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt megyei igazgatója.
Az Észak-Magyarországi régióban 2010-ig a négy és öt számjegyű mellékutak összesen 320 kilométeren újulnak meg, 13,5 milliárd forintból. A most átadott öt útszakasz felújítását a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. koordinálta...

Az útrekonstrukciókra a Regionális Operatív Programok 2007–2008-as akciótervének keretében kerülhetett sor. Az akciótervben Magyarország hét statisztikai régiójában összesen 183 útszakasz felújítására nyílik lehetőség 2008–2009 folyamán, összesen 73 projektben, 1114 kilométeren, uniós finanszírozással, csaknem 50 milliárd forintból. A beruházások az Új Magyarország Fejlesztési Terv „területfejlesztés” prioritásának égisze alatt valósulnak meg.

*



A vidéki foglalkoztatás bővítését szolgáló munkaértekezlet

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) 2009 nyarán Vidéki foglalkoztatás bővítését koordináló Programirodát hozott létre, amelynek Cselekvési Tervét a Válságkezelő Kormánykabinet elfogadta. (A dokumentum letölthető:
http://www.mnvh.eu/dokumentumtar/foglalkoztatasi-programiroda-cselekvesi-terve)

A program egyik lépéseként az országban kistérségenként egy munkaértekezlet is megrendezésre került, ahová a Helyi Vidékfejlesztési Irodák vezetői és az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet regionális koordinátorai segítségével az alábbi szervezeteket képviselői vettek részt:

- Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal – falugazdász
- Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal – megyei kirendeltség vezető
- Többcélú Kistérségi Társulás - munkaszervezetének-vezető
- Magyar Agrárkamara – Új Magyarország Vidékfejlesztési Program tanácsadó
- Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - területileg illetékes vezető
- Helyi Leader Akciócsoport – munkaszervezet-vezető
- Munkaügyi Központ – illetékes kirendeltség-vezető

2009. december 10-én a szécsényi Polgármesteri Hivatal Nagytermében került sor a szécsényi kistérség szereplőinek egyeztetésére, melyen a házigazda szécsényi Helyi Vidékfejlesztési Iroda munkatársa köszöntötte - a 8 meghívott szervezetből - a jelenlévő 6 szervezet munkatársát, rövid tájékoztatást adott a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat lehetőségéről, az ahhoz szükséges regisztrációs folyamat menetéről.

A munkaértekezleten a fent említett Programiroda kezdeményezésére közösen kitöltésre és megvitatásra került egy kérdőív is, hogy minél pontosabb foglalkozatási helyzetképet adjunk kistérségünkről és keressünk ajánlható/adaptálható projekteket a vidéki foglalkoztatás bővítése érdekében.

*



Adventkor ünneplő nyertesek

Ünnepséget szervezett az Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyének első körében támogatást nyert vállalkozók, civil szervezetek és önkormányzatok számára Szügyben, az egyesület központjában pénteken, délután 2 órától.



A meghívott nyerteseknek gratulált Markó Antal, az egyesület elnöke, Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet, a Felügyelő Bizottság elnöke, Borenszki Ervin, országgyűlési képviselő, valamint fölszólalt Combos József, Bercel katolikus plébánosa.

Markó Antal, miután köszöntötte a megjelenteket, elmondta, hogy egy évvel ezelőtt a jelenlévők valamennyien pályázatok készítésén dolgoztak. Hosszú és reményteljes várakozás után 46 sikeres pályázatra 732 millió forint kerül felhasználásra. Ezután röviden vázolta az egyes jogcímek főbb elemeit, kitért a mikrovállalkozások fejlesztésének jelentőségére a térség szempontjából, megemlítette az örökség megőrzésének fontosságát (7 templom, egy plébánia és 36 kontyos parasztház újul meg), mint a vidék turizmusának is fontos elemét, valamint az élhető falu érdekében történő településfejlesztések sikereit. Remélte, látványosan megmutatkoznak a fejlesztések a területen, s kiemelte, hogy a jelenlegi siker csak első köre egy hosszabb távú fejlesztésnek: emlékeztetett az első kör még folyamatban lévő turisztikai jogcímére, illetőleg a III. tengely második körének megnyitására, valamint a LEADER, a IV. tengely várhatóan 480 milliós támogatására. Végül gratulált a nyerteseknek, majd sok sikert kívánt a további munkához.



Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet, Szécsény polgármester asszonya amellett, hogy mindenkinek gratulált, kiemelte a szécsényi kistérség eredményességét, megköszönte a munkatársai, valamint a programban résztvevő települések önkormányzatainak, civil szervezeteinek, vállalkozóinak kiemelkedő aktivitását.

Borenszki Ervin, országgyűlési képviselő elmondta, hogy mint szakbizottsági tag is látta azt a folyamatot, mely 2006-ban kezdődött, mikoris megindult az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program részletes kidolgozása, ezt 2007-ben fogadta el az UNIO, 2009 adventjára lehet gratulálni a III. tengely első körében nyerteseknek, s megérti a támogatást igénylők türelmetlenségét. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Magyarország most tanulja ezt a folyamatot, s eddig sikerrel vesszük az akadályokat, a következő 4-5 évben már olajozottabban fog zajlani a folyamat. Abban mindenesetre közmegegyezést tapasztal, pártoldaltól függetlenül, hogy a mezőgazdaságnak és a vidéknek szüksége van egy átgondolt, programszerű fejlesztésre.



Végül Combos József, Bercel katolikus plébánosa fejezte ki örömét az elnyert támogatás miatt, annál is inkább, mert a plébánia nem csupán műemlék, hanem léleképítő közösségi tér is, jelenleg is adventi előadásra készülnek a szobáiban a gyerekcsoportok. Megköszönte a munkaszervezet segítségét, melyet a támogatási kérelem megírása során kapott, nem könnyű eligazodni a hivatalos passzusok közt, mondotta, majd áldott ünnepeket és sok sikert kívánt a többi pályázónak is a megvalósításhoz.

Forrás: palocok.com

*



Tavaszra dőlhet el, ki kap támogatást

Lezárult az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyének második fordulója. Az Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesület irodájához is beérkeztek a három jogcímre a támogatási kérelmek, összesen 57 db, melyek forrásigénye 1271 304 020 forint, szemben a rendelkezésre álló 460 millióval.

Csak három jogcímére lehetett benyújtani kérelmeket a második fordulóban, ugyanis a falufejlesztést célzó támogatás forrásait az előző alkalommal fölhasználta az egyesület. Ennek ellenére érkezett 4 pályázati anyag, melyekben 23.187.379 forintot igényeltek a készítőik. Vidéki örökség megőrzésére 13 támogatási kérelem érkezett, 263.117.010 forint forrásigénnyel, mikrovállalkozások fejlesztésére 22, ezek forrásigénye 624.066.261 forint, turisztikai fejlesztésekre pedig 18 támogatási kérelem, 360.933.370 forint forrásigénnyel. Ugyanakkor összesen 460 millió áll rendelkezésre.

Jelenleg is tart a beérkezett anyagok földolgozása. Rangsorolásuk pontozás szerint történik, szakmai és egyéb kritériumok alapján, például a munkahelyek teremtése is fontos szempont. Hivatalosan a rangsort a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal hagyja jóvá, ám ebben az esetben is már, mint korábban a LEADER, a IV. tengely esetében delegálta ezt a feladatot a HACS-ok munkaszervezeteihez, így a végső rangsort már itt állapítják meg.

Az MVH csupán ellenőrzést végez mintavétel alapján.
Mindez természetesen azt jelenti, hogy jóval kevesebben nyernek támogatást, mint amennyien igényeltek, hiszen mikrovállalkozásokra 290 millió forint áll rendelkezésre a közel 625 millióval szemben, turisztikai fejlesztésre 100 millió, de az igény 360, vidéki örökség megőrzésére 70 millió forint van, de 263 millió forint kellene. Többnyire a rangsor elején lévők kapják majd készhez a pozitív határozatokat, előre láthatólag tavasz végén.

Forrás: palocok.com

*



Elnökségi ülés: elfogadott költségvetésterv

Elnökségi ülést tartott február 2-án az Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete, melynek fő napirendi pontja az idei költségvetés tervezete volt. Emellett szó esett az idei év leendő rendezvényeiről, a térség turisztikai fejlesztéseiről, valamint elhangzott egy kevéssé örömteli bejelentés: a szécsényi kistérség Helyi Vidékfejlesztési Irodájának vezetője, Vincze Nikolett elköszönt az egyesület elnökségétől.

Miután Markó Antal, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, gyakorlatilag módosítás nélkül elfogadta az egyesület elnöksége a munkaszervezet vezetője, Praszna Lajos, és a pénzügyi vezető, Tőkey Éva által előterjesztett költségvetést. Tehette ezt annál is inkább, mivel a tervezeten az év folyamán fölmerülő feladatok költségigényei szerint még lehet változtatni, s valószínűleg kell is aszerint, milyen pluszmunkákkal bővül a munkaszervezet feladatköre, s ezekhez a feladatokhoz milyen beruházások lesznek elengedhetetlenek. (Ilyen volt tavaly a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által a Helyi Akciócsoportok felé delegált IV. tengely első és a III. tengely második körének elbírálása.

Ehhez nem csupán új munkatársak bevonására, de speciális, az EU-s szabványoknak megfelelő biztonsági rendszer kiépítésére is szükség volt.) Mindezekkel együtt sem haladta meg a felhasználható keret 30 %-át a működésre költött pénz, ez a következő években elkölthető.

Szintén Praszna Lajos adott tájékoztatót a III. tengely második fordulójára beérkezett pályázatokról. (Korábbi cikkünkben erről már adtunk hírt. Vidéki örökség megőrzésére 13 támogatási kérelem érkezett, 263.117.010 forint forrásigénnyel, mikrovállalkozások fejlesztésére 22, ezek forrásigénye 624.066.261 forint, turisztikai fejlesztésekre pedig 18 támogatási kérelem, 360.933.370 forint forrásigénnyel.)

Ugyanakkor összesen 460 millió áll rendelkezésre, ami azt jelenti, hogy ez alkalommal a sikeresen pályázók köre jelentősen lecsökken. Gyakorlatilag a rangsorban első néhány pályázó kap támogatást jogcímenként. Majd a III. és IV. tengely feldolgozásának jelenlegi fázisairól hallhatott tájékoztatót az elnökség. Praszna Lajos döntést ezek esetében tavasz közepére jósolt, ha minden a tervek szerint halad.

Ezt követően Markó Antal, elnök nyitott meg egy témát, az egyesület idei kommunikációs terveit vázolva, többek közt egy a térség geológiai és népi iparművészeti értékeit bemutató kiadványt ötletét vetette föl, valamint a III. és IV. tengely nyerteseinek fejlesztéseit bemutató hírlevél tervét, ezen túl pedig a határon átnyúló LEADER tanulmányút és egy Ipoly-menti fesztivál gondolatát. Utóbbin az összes, az egyesület területéhez tartozó település kapna standot, s hozhatná a maga termékeit, kiadványait, prospektusait, népművészeti értékeit.

Beszkid Andor, Rimóc polgármestere javasolta egy olyan kiadvány gondolatát, mely túlnyomórészt fényképekkel tájékoztatná a térség turisztikai értékeiről az idelátogatókat és a leendő turistákat, ezen túl pedig egy ilyen film elkészültét is szerencsésnek tartaná.
Végül Vincze Nikolett, a Szécsényi Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetője köszönt el az elnökségtől. A HVI-k a kezdetektől szoros együttműködésben dolgoztak a LEADER egyesületekkel, sőt, azok létrejöttekor, és a térségi fejlesztési stratégiák kialakításánál koordináló, segítő funkciót láttak el. A több éves sikeres és eredményes együttműködés végét szomorúan vette tudomásul az elnökség, megköszönték a tagok a vezető eddigi munkáját, és sok sikert kívántak új munkahelyén.

Források: palocok.com

*



Létrejött Magyarország legújabb natúrparkja, a Cserhát Natúrpark

2009. október 22. nagy nap volt a Cserhát Natúrpark Közhasznú Alapítvány és az alapítvány által felölelt 22 település számára. Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter felavatta Magyarország legújabb natúrparkját, a Cserhát Natúrparkot Hollókőn.

Mi is az a natúrpark és mire jó?

A natúrparkok 1997-ben jelentek meg Magyarországon európai mintára. Jelenleg 4 hivatalosan minősített natúrpark működik: a Vértesi Natúrpark, az Írottkő Natúrpark, a Sokoró-Pannontáj Natúrpark és a Cserhát Natúrpark.

A natúrpark név használatát a környezetvédelmi és vízügyi miniszternél lehet kérelmezni a tervezett natúrpark szakmai dokumentációjával, a természetvédelmi törvényben foglaltak szerint. A natúrpark önkormányzatok, civil szervezetek és magánszemélyek által létrehozott közhasznú alapítvány vagy egyesület keretében fenntartott terület, amelynek elsődleges célja a térség természeti, táji értékeinek megőrzése, továbbá a védelem által biztosított szép, egészséges környezet fenntartható használata és szükséges fejlesztése. Feladataiban más, mint a nemzeti park, a natúrpark nagyobb hangsúlyt fektet a turizmusra, a hagyományos természetkímélő gazdálkodás, a falvak hagyományainak, szokásainak, kézművességének, népi építészeti értékeinek, tájképi környezetének megőrzésére.

Mi a Cserhát Natúrpark célja és kik a tagjai?

A Cserhát Natúrpark koordinációs feladatait a Cserhát Natúrpark Közhasznú Alapítvány látja el, melynek célja, hogy a natúrpark településein olyan szolgáltatási formák alakuljanak ki, amelyeken keresztül a lakosság, vagy legalábbis annak vállalkozó szellemű része megélhetéshez, jövedelem-kiegészítéshez jusson. A gazdasági előnyök a térség lakói számára a szelíd falusi turizmusban, a pihenésben, üdülésben, ökoturizmusban, szolgáltatásokban, helyi termékekben jelentkeznek.

A Cserhát Natúrpark 22 község területéből áll, kiterjedése több mint 38 ezer hektár. A csatlakozó települések: Alsótold, Becske, Bér, Bokor, Buják, Cserháthaláp, Cserhátsurány, Cserhátszentiván, Ecseg, Felsőtold, Garáb, Herencsény, Hollókő, Kozárd, Kutasó, Magyarnándor, Nagylóc, Nógrádsipek, Rimóc, Szanda, Terény és Varsány. A Cserhát Natúrpark a Cserhát keleti és északi középhegységi illetve dombvidéki jellegű részeit foglalja magában. A természeti viszonyok és az emberi tevékenység olyan egyedi kultúrtájat alakított itt ki, ahol természeti értékek tárháza maradt fenn napjainkig. A természeteshez közeli erdők és az évszázadok óta művelt szántók, legelők, rétek egyaránt értékes növény- és állatfajoknak nyújtanak otthont. Bővizű források, természetesen kanyargó patakok, évszázados kocsányos tölgyek és elfeledett ízeket kínáló, régi gyümölcsfajták találhatók a területen.

A Natúrpark felavatásáról

Az ünnepségen Szabó Imre miniszter úron kívül jelen volt még többek között Haraszthy László természetvédelmi szakállamtitkár, Duhay Gábor, a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály főosztályvezető-helyettese, Becsó Zsolt, Nógrád Megyei Önkormányzata Közgyűlésének elnöke, Dr. Nagy Andor és Borenszki Ervin országgyűlési képviselők, Pekár István, a Cserhát Natúrpark Közhasznú Alapítvány elnöke és még számos környezetvédelmi szakember, az érintett polgármesterek és a sajtó képviselői.

A köszöntők után a miniszter úr egyesével átadta a településeknek járó okleveleket, melyet a települések polgármesterei a népviseletbe öltözött kísérőikkel vehettek át. Az oklevelek átadása után a hollókői asszonykórus, egy népdalcsokorral, Nagy Klarissza varsányi mesemondó egy palóc mesével, Percze Piroska és Paluch Norbert pedig rimóci táncokkal emelték az ünnepség színvonalát a vendégek nagy örömére.
Az ünnepség után Ispán Dániel hollókői vállalkozó - a Cserhát Natúrpark egyik „motorja” - szervezésében a Pajtakertben a különböző települések által hozott palóc ételeket, termékeket és házipálinkákat kóstolhatták meg a jelenlévők. Volt ott túrós, káposztás lepény, rétes, kenyérlángos, pogácsa, herőke, bejgli, lekvár, méz, alma, kecskesajtok nagy választékban és persze rimóci malomkalács is.

Vincze Nikolett
(A cikk a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapján megjelent írásból is tartalmaz részleteket.)


*



Indul az egészségügyi központ fejlesztése

Dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter helyezte el Szécsényben, 2009. október 1-én a kistérségi járóbeteg szakellátó központ alapkövét.



Szécsény város önkormányzata a kistérség önkormányzatainak támogató egyetértésével pályázatot nyújtott be Szécsényben járóbeteg szakellátó központ megvalósítására. A pályázatban foglaltak megvalósítására a város közel egymilliárd forintot, egész pontosan 957.585.706 forintot nyert.

Az intézmény a jelenlegi egészségügyi centrum átalakításával, kibővítésével valósul meg.
A támogatási szerződés megkötéséig létrejött a pályázatban szereplő Szécsény és Térsége Egészségügyi Centrum Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság. Erről az érintett 13 település képviselő-testülete már korábban döntött. A kft. ügyvezető igazgatójává Csóriné Botyánszki Ágnest, Endefalva község polgármesterét választották. A felügyelő bizottságban helyett kapott dr. Bercsényi Lajos, a salgótarjáni Szent Lázár kórház főigazgató főorvosa, dr. Szabó Géza, a balassagyarmati Kenessey Albert kórház igazgató főorvosa, Beszkid Andor, Rimóc polgármestere, Verbói Gábor, Nógrádmegyer polgármestere és Kolosiné dr. Percze Zsuzsanna, Szécsény alpolgármestere.

A pályázati önerőt a meglévő, átalakítandó épület jelenti, amelynek értéke meghaladja az 50 millió forintot.
A szakorvosi rendelőintézet átalakítása és új épületszárny építése 2009. október 1-jén az ünnepélyes alapkőletétellel kezdődik meg. A közbeszerzési eljárás lefolytatása után írták alá a kilenc hónapos átfutási idejű, 362,8 millió forintos kivitelezői megbízási szerződést, a speciális követelményeket támasztó egészségügyi intézmények kivitelezése terén nagy gyakorlatot szerzett Hérosz Zrt.-vel. Ennek során valósul meg az 1960-ban épült 324 négyzetméteres meglévő épület átalakítása és egy 633 négyzetméteres új épületszárny építése.

Az uniós támogatással megvalósuló modern szakrendelővé alakítás során a kivitelező szakemberek az új épületben 3 szintes, tetőtér beépítéses, középfolyosós elrendezésű épületet húznak fel a Haynald Lajos utcára merőlegesen. A megmaradó épületet felújítják, a földszintes gyermekrendelő és az udvari szárnyépületet elbontják. Az épület teljes körűen akadálymentesített lesz. A megújult, kibővült egészségház körül igazi kisvárosi környezet alakul ki, parkolóval és parkkal.

A minőségirányítási rendszert is működtető vállalat a régészeti feltárás miatti csúszás ellenére vállalta, hogy jövő év április végére átadja az épületegyüttest, így akkor megkezdődhet a közel hatszáz milliós felszerelés beépítése. A fejlesztés eredményeként az egyik leghátrányosabb helyzetű térségben megteremtődik az esélyegyenlőség a gyógyításban, elérhető közelségbe kerül a betegekhez a magas színvonalú egészségügyi ellátás.

Forrás: szecseny.hu

Forrás: Szécsényi HVI, Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete
hirdetés
hirdetés
hirdetés


hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés