Hírek

Civilhangar.hu: közösségi oldal civileknek

2010. február 22. // Kategória: Hírek

Beszámoló az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület tavalyi évéről

Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület az év során az Egyesületi alapító Okiratnak, a 141/2008 (X.30.) FVM rendeletben szabályozottaknak, illetve az FVM Irányító Hatóságával megkötött együttműködési megállapodásnak megfelelően látta el a tevékenységeit.
 
Beszámoló az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület tavalyi évéről

Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület az év során az Egyesületi alapító Okiratnak, a 141/2008 (X.30.) FVM rendeletben szabályozottaknak, illetve az FVM Irányító Hatóságával megkötött együttműködési megállapodásnak megfelelően látta el a tevékenységeit.

2009. IX. 17-én módosításra került a 141/2008-as FVM rendelet, amely a HACS feladatellátásáról, működésének finanszírozásáról szól. Ezen jogszabályi módosítás alapján számos olyan feladat ellátásáról is gondoskodnia kell az Egyesületnek, amelyet korábban a Mezőgazdasági- és Vidékfejlesztési Hivatal látott el. Ezek delegált feladatok, amelyek ellátása kötelező minden HACS részére.

• A korábbi feladat-ellátási megállapodás alapján az Egyesület munkaszervezete alapvetően tanácsadási, projektgenerálási, előzetes bírálati és ezek járulékos feladatait végezte. A beérkezett kérelmek, pályázatok kezelése a Mezőgazdasági- és Vidékfejlesztési Hivatal munkatársainak feladata volt.

Alapvető változtatások a feladatellátás területén:

• A HACS a megváltozott feladatellátás keretében az MVH Regionális Illetékességű Kirendeltségeinek (továbbiakban: RIK) szakmai felügyelete mellett a kérelmek kezelését, feldolgozását, bírálatát végzi (A1 és A2 ügyintézés).
o Az ügyintézés keretében elvégzik a kérelem iktatását, rögzítését, hiánypótlását, lefolytatják az előzetes helyszíni szemléket, értékelést végeznek és az értékelt kérelmeket felterjesztik „B” ügyintézésre, felülvizsgálatra az MVH-nak.
o Az MVH a feladat ellátása során, folyamatba épített ellenőrzés keretében értékeli a LEADER HACS-ok munkáját.


A fentiek alapján az Egyesület tevékenységeit alapvetően
3 fő részre lehetett
, illetve kellett bontani:

1. Kérelmekkel, pályázatokkal kapcsolatos tanácsadás
2. Támogatási kérelmek, pályázatok beérkezését követően azok kezelése a fenitek szerint
3. Éltető Balaton-felvidékért Egyesület általános egyesületi tevékenységei
• Gazdasági, irányítási, adminisztrációs ügyvitel, stb.
• Egyéb egyesületi, gazdaság- és közösségfejlesztő tevékenységek
• Hiteltanácsadás a KINIZSI Takarékbank és a Balaton-felvidéki Takarékszövetkezet együttműködésével
• Nemzeti- és nemzetközi együttműködés
• Számítástechnikai rendszer karbantartás
• Honlap karbantartás
• Egyesületi programok, rendezvények, kiállításokon való részvétel
• Hálózatszervezés
• Képzések szervezése, lebonyolítása
• Marketingtevékenység, grafikai munkák, stb.
• Egyesületi szintű pályázatfigyelés, egyesület részére pályázatok készítése
• Stb.


Egyesületi tagság, hálózati tagság, partnerkapcsolatok

Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 2008-ban 134 szervezet részvételével alakult meg.
2009. év folyamán 4 szervezet jelezte kilépési szándékát és 2009. III. negyedév végéig 99 szervezet fizette be a tagdíját.

2009. év elején a KINIZSI Takarékbankkal kötöttünk együttműködési megállapodást. A Takarékbank egyben pártoló tagja is az egyesületnek.
Ezt követően együttműködési megállapodást kötöttünk a Balaton-felvidéki Takarékszövetkezettel is.

2009. év elején indult az Éltető Balaton-felvidékért hálózati program, amely keretében további 3 szervezet és 1 pénzintézettel írtunk alá együttműködési megállapodást.
A hálózati tagoknak nyújtott szolgáltatások az alábbiak:
• Logo és egyéb marketing elemek használata
• Információs táblákon, plakátokon, prospektusokban, honlapon, helyi újságban, térségi térképen való megjelenés
• Nyitott Porta rendezvényekhez való csatlakozási lehetőség
• Közös, illetve térségi, országos és nemzetközi vásárokon, rendezvényeken való megjelenési lehetőség
• Érdekképviselet a térségi jellegű gazdasági együttműködések jegyében
• Rendezvények, fórumok szervezése
• Képzések szervezése
• Adatbázis kialakítása
• Információszolgáltatás, pályázati tanácsadás, marketing tanácsadás
• Honlapon való megjelenés, folyamatos karbantartással
• Tanácsadás a tagok egyedi marketing eszközeinek (lógó, címke, stb.) megjelenését illetően
• Rendezvények, hírek megjelentetése umvp.eu honlapján, illetve helyi médiákban
• Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület ellátja a Hálózat szervezésével, erősítésével, érdekképviseletével, egységes megjelenítéssel kapcsolatos munkálatokat, tevékenységeket.
A LEADER pályázatok kiírását követően további szervezetek jelezték a tagsági szándékot. Ez egyesületi tagságot nem jelent, csupán együttműködési szándékot az egyesület céljainak megvalósítása érdekében.

A 2009. év tavaszán megszervezésre kerülő LEADER Expo keretén belül további együttműködési megállapodásokat kötöttünk, vállalva a kiállításon közvetlenül és közvetetten résztvevők képviseletét, biztosítva számukra a megjelenést.

További megjelenési lehetőségek, amelyeket az egyesületi és hálózati tagjaink számára nyújtottunk a 2009. év során:
• Újságcikkek, hírek, programok, rendezvények megjelentése, népszerűsítése a www.umvp.eu oldalon
• 2009. 02. 26. – 03. 01. I Nemzetközi Leader EXPO - Budapest
• 2009. április 16-19. Szent György Napi Agrárexpó - Pápa
• 2009. április: fórum, plakát válságkezelés segítésére
• 2009. májusától: helyi értékeink megőrzésének segítése (pl: Hungarikumok)
• 2009. június. Nemzetközi Kiállítás - Spanyolország/Sevilla
• 2009. június „Hazajáró hétvége” – információ, segítségnyújtás
• 2009. szeptember 18. – Magyar Vidék Napja – Budapest
• 2009. szeptember 25-26. – Reformkori Fesztivál – Balatonfüred
• 2009. szeptember – október – Kisfilmek forgatása a M2 és a DunaTV felkérésére


A HVS megvalósítása

2009. január 12. volt az első 3. tengelyes támogatási kérelmek beadási határideje.
A támogatási kérelmek előzetes pontozására a HACS munkaszervezetének, illetve elnökségének 20 napja volt. Ezt követően kezdődött a támogatási kérelmek kezelése, feldolgozása. A kérelemkezelési időszak nagyon hosszúra nyúlt.

A 2009. január 12-én beérkezett 113 projektből 61 nyert támogatást.
Fontos, hogy csak a minden befogadási kritériumnak eleget tevők juthattak el odáig, hogy a pontszámaik alapján támogatást is kapjanak.

2009. november 16-án volt az első LEADER 4. tengelyes pályázatok beadási határideje.
Összesen 60 pályázat érkezett be a munkaszervezethez, a pályázatok feldolgozása folyamatban.


2009. december 20. volt a második 3. tengelyes támogatási kérelmek beadási határideje.
Összesen, a 4 támogatási jogcímre 79 támogatási kérelem érkezett be. A kérelmek feldolgozása folyamatban.


Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 2009 évi tevékenységei

• Egyesületi és elnökségi ülések szervezése, lebonyolítása
• Folyamatos ügyfélszolgálat biztosítása
• A kérelmezők számára segítségnyújtás a hiánypótlásokkal kapcsolatban
• Rendezvények, események, hírek közlése FVM-IH kommunikációs igazgatóság részére
• HVS felülvizsgálat - HPME módosítások
• www.balatonleader.hu honlap folyamatos frissítése
• Spanyol-portugál HACS-okkal való együttműködés NATURAMA
• Hazajáró hétvége szervezése, regisztrációban való segítés
• Rendeletek, rendelet tervezet véleményezése
• Akkreditáció előkészítése
• Munkatervi és pénzügyi beszámoló elkészítése
• Fórumok, képzések megszervezése, tartása
• Helyi Vidékfejlesztési Irodákkal való együttműködés
• Programokon , értekezleteken, konferenciákon, falunapokon való részvétel
• Kiállításokon való megjelenés:
• 2009. február – Leader EXPO – Budapest
• 2009. április – Szent György napi Agráráexpo
• 2009. június 8-10. – FICODER (Spanyolország, Sevilla) kiállításon való részvétel
• 2009. szeptember 18.- Magyar Vidék Napja – Budapest
• 2009. szeptember 25- 27. – Reformkori Fesztivál – Balatonfüred

• Filmforgatás a ACS területén

• 2009. szeptember 1. – MTV1 forgatása az ACS területén
• 2009. szeptember 29. - Duna Tv forgatása az HACS területén


*




Elindult a civilhangar.hu internetes civil közösségi oldal

Új civil internetes oldal kezdte meg működését 2009. február 6-ától, amelynek célja a civilek és a média közötti kapcsolat erősítése, valamint a civilek közötti információáramlás elősegítése. A program elindítója és koordinálója a SZABAD-SAJTÓ Kulturális és Ifjúsági Egyesület, amely múlt hét pénteken mutatta be az új netes felületet a sajtó munkatársainak.

A SZABAD-SAJTÓ Kulturális és Ifjúsági Egyesület támogatást nyert a Nemzeti Civil Alapprogram Civil együttműködések, érdekképviseleti és egyéb hálózati rendszerek létrehozása, fejlesztése” témakörében kiírt pályázatán, és ennek a pályázatnak köszönhetően hozhatta létre az egyesület a civilhangár.hu internetes oldalt. A felület és a program kivitelezője a veszprémi Infornax Computer.

Az új közösségi oldal legfőbb célja az, hogy a civilek és a sajtó között hatékony kommunikáció alakuljon ki, valamint hogy a civil szervezetek minél többet tudhassanak meg egymás programjairól és működéséről.

Ennek érdekében a civilhangar.hu önműködő, önmagát generáló portálként fog üzemelni, és a felület négy egységre oszlik.

Az első két egység a Hírek-Programok és a Civil adatbázis elnevezést kapta, és sajátosságuk, hogy ezeket maguk a civil szervezetek fogják tartalommal megtölteni, a program koordinátorai csupán ellenőrizni fogják a működést. A Hírek-Programok rovatba a rendszerbe bejelentkezett és regisztrált civil szervezetek saját maguk vihetik fel aktuális programjaikat, híreiket, és ugyanezen logika szerint a civilek önmaguk töltik fel a Civil adatbázis rovatot is, ahol az egyesületek legfontosabb adatai szerepelnek. Mindkettő hasznos lehet a média számára, hiszen a civilhangár.hu oldalon megtalálhatják a helyi civil szervezetek aktuális híreit, amelyeket felhasználhatnak mindennapi munkájukban, valamint áttekintést kaphatnak a helyi civil szervezetekről.

A Média kapcsolatok és az Oktatási anyagok rovat működéséért a CivilHangÁr program koordinátorai felelnek. A Média kapcsolatokban a megyei, regionális médiumok elérhetőségei találhatók meg, az Oktatási anyagok rovatban pedig mindazok az anyagok, amelyek a CivilHangÁr program képzéseiben szerepelnek. Ezáltal az oldal egyfajta távoktatási szerepet is betölt, hiszen a program során elhangzott előadások itt írott formában bárki számára elérhetők lesznek.

Az oldal több lehetőséget rejt magában. Ezek egyike a „területi” bővítés, például a megyei méretűvé fejlesztés, ez azonban sok összetevőtől, körülménytől függ. Az esetleges bővítésről a CivilHangÁr program májusi lezárása után várható döntés, addig is a program munkatársai várják az oldal felhasználóinak észrevételeit.

Pethő Imre
a CivilHangÁr program vezető koordinátora


*




Együttműködést erősítő fórum Tótvázsonyban

2010. február 17-én, szerdán délután pillanatok alatt megtelt a tótvázsonyi Közösségi Ház, ahol a Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület elnöke, Szendrei Szilárd, mint házigazda köszöntötte a megjelenteket. Az érkezők többsége az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület Leader HACS térségében nyújtott be pályázatot településük rendezvényeinek támogatására.

A program célja az volt, hogy megismerjük egymást, megosszuk egymással tapasztalatainkat, elképzeléseinket, ötleteinket, megtaláljuk a kapcsolódási pontokat. Jó példákat keressünk és gyűjtsünk, melyeket tovább adhatunk térségünkben. A fórum első részében Hoffner Tibor és Bazsó Gabriella ismertették a pályázatokkal kapcsolatos tapasztalatokat, majd Heilig Zoltán (Sváb falvak találkozója – Tótvázsony), Keresztes Éva (Mandula ünnep – Lovas), Kiss Attila (Kistérségi nap – Nemeshany) és Lippné Vinkelmann Mónika (Civilek éve Úrkúton) mutatták be, milyen ötlet indította útjára programjukat, kik fogtak össze, s miként teljesedett ki, vált kerek egésszé, és hogy képzelik el a megvalósulást. Majd Kaszás Balázs, a veszprémi Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetője tartott tájékoztatót egy újabb pályázati lehetőségről, az ÚMVP 2010-es falunapi pályázati kiírásról, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület részéről pedig Benke Brigitta ismertette a szervezet térségi kiadványát. Rövid szünet után a résztvevők aktív bekapcsolódásával folytatódott a délután, mely során megismerhettünk több ötletet, elképzelést, átgondoltuk, milyen módon tudunk részt venni egymás programjaiba. Terveink szerint Látó-utakat teszünk majd egymáshoz, s az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület vállalta, hogy segíti a közös megjelenés elősegítését. Jó hangulatban, a folytatást várva köszöntünk el egymástól.

A programot a Dörögdért Ifjúsági Egyesület szervezte az NCA Civil Önszerveződés Szakmai és Területi Együttműködés Kollégiuma támogatásával.


*




Online kistérségi hírújság indul Ajka körzetében

Online hírújság indul az ajkai kistérségben Somló-környéke Ajka címmel. Az új kistérségi média együttműködik az Új Atlantisz Többcélú Kistérségi Társulás havilapjával, a Térségi Kilátóval és városunk honlapjával, az ajka.hu-val. A jelenleg próbaüzem alatt lévő honlapot a jwww.ajka.abbcenter.com címen érhetik el.


*




„A tiszta és virágos Veszprém Megyéért” pályázat: ismét élen Csehbánya

A településen több fejlesztés is elkészült a tavalyi évben. Megoldódott, hogy a falunapra és más programokra áramot vételezhessenek a grundon. A környékre és a Bakony utca előtti szakaszra tujákat, örökzöldeket ültettek. E fejlesztések eredményeképpen ismét az élen végzett Csehbánya a „Tiszta, Virágos Veszprém Megyéért” pályázaton, amelyért az elismerő első helyezésen túl 120 000 Ft jutalmat is kapott település. A pályázókat a települések tisztasága, rendezettsége, gondozottságának színvonala alapján értékelték; de az elbírálásnál döntő szempont volt a környezet kialakításának minősége és összképe, illetve, hogy a település minél több versenyfeladatot teljesítsen.


*




Mini bánya nyílik Ajka szívében

Egy bánya életét bemutató vágat épül a Kossuth iskola pincerendszerében. Az egykori bányászélet megismerését segíti majd egy számítógépes bemutatóterem is. A tervek szerint az akadálymentesített, interaktív tárlatot tavasszal nyitják meg.


*




Felújítanák a Devecseri emlékművet

Ajaka régi tervét valósítja meg a Deák téren található emlékmű felújításával. Ezzel szeretnének méltó emléket állítani az I. és a II. világháborúban elhunytaknak. Várják a lakosság segítségét a névsor pontosítására és az esetleges hiányosságok pótlására.

*



A Magyar Kultúra Apródja címet kapott Kovács Norbert

A Magyar Kultúra Apródja címet adományozta a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Kovács Norbert Cimbinek. A néptáncost, gyűjtőt és koreográfust az Ajka-Padragkút székhellyel működő Bányász Kulturális Egyesület tagjai terjesztették fel az elismerésre. Az indoklás szerint a kitüntetett több mint két évtizedes néptáncos és népi hagyományőrző múltja miatt vált méltóvá az elismerésre.


Forrás: Éltető Balaton-felvidékért Egyesület, Ajkai HVI, naplo-online.hu
hirdetés
hirdetés
hirdetés


hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés