Hírek

108 diák a Nyíló Világ tehetséggondozó programban

2010. március 2. // Kategória: Hírek

Folytatódik a Nyíló világ program

Újabb 108 diák vehet részt a GE Foundation Nyíló Világ középiskolás tehetséggondozó programban.
 
Folytatódik a Nyíló világ program

Újabb 108 diák vehet részt a GE Foundation Nyíló Világ középiskolás tehetséggondozó programban.

A GE alapítványa idén is folytatja és újabb 300 000 dollárral támogatja a GE Foundation Nyíló világ középiskolás tehetséggondozó program következő évfolyamát, ami további 108 kisvárdai, hajdúböszörményi és ózdi diák csatlakozását teszi lehetővé. A bejelentést Vörös Tibor, a GE Consumer & Industrial üzletágának európai humán erőforrás igazgatója tette a hajdúböszörményi Petőfi Házban, a programban jelenleg résztvevő 120 diák a három ünnepkört - karácsony, 'Halloween' és hálaadás napja - magába foglaló ünnepségének keretében.

A 2002-ben indult és hazánkban egyedülálló GE Foundation Nyíló világ program elősegíti egy nemzetközileg versenyképes új értelmiségi generáció felnövését az észak-kelet magyarországi régió három városában (Ózd, Kisvárda, Hajdúböszörmény), amelyekben GE Consumer & Industrial gyárak működnek. Az ünnepségen beszédet mondott a program partnerei képviseletében Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere, Németh István a GE Consumer and Industrial hajdúböszörményi gyárának igazgatója, a Junior Achievement Magyarország regionális fejlesztési koordinátora, Kapusi Gabriella és Papdiné Kollár Erika, a Fast Business Communications ügyvezető igazgatója. A rendezvényen részt vett Tuza Ottó, az ózdi József Attila Gimnázium igazgatója és Bíró Gábor a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium igazgatója.
Ezt követően a másfél éves, az iskolai tanulmányokat kiegészítő programot most befejező diákok "városközi" csoportokban angolul beszámoltak élményeikről és arról, mit tanultak a nyelvi tréningeken, a JAM által szervezett TOP 100 cégalapítási programban, illetve a vezetőkkel való találkozók során.

A nyolc éve működő program keretében, a résztvevő középiskolák legtehetségesebb diákjai üzleti tudást és gyakorlatot szerezhetnek és iskolán kívüli rendszerben jártasságra tesznek szert az üzleti angol nyelvben. Emellett a GE és a Junior Achievement szervezésében megtartott találkozók keretében saját kapcsolati tőkét építhetnek ki, illetve fejleszthetik üzleti készségeiket. A cél az, hogy a program során elsajátított tudással és tapasztalatokkal a diploma megszerzése után képesek legyenek a térség bekapcsolására a magyar és a nemzetközi gazdaságba. A tréningeken kívül a diákok hozzáférhetnek egy speciális online módszerhez is. A Macmillan Practice Online kiváló eszköz nemcsak arra, hogy a diákok nyelvi és kommunkikációs készségét és szókincsét fejlessze, de egyben felhasználói szintű számítógépes ismereteik is bővülnek. Az e-learning keretében a diákok akár önállóan, kötetlen időkeretben is tanulhatnak.

"Egy befektetőbarát önkormányzat vezetőjeként eddig is támogattuk, s ezután is támogatni fogjuk, hogy ez a hazánkban egyedülálló középiskolai tehetséggondozó program városunkban megvalósuljon." - mondta Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere.

"A programban részt vevő legtehetségesebb diákok tapasztalatokat szerezhetnek a valós gazdasági életről, jártasságra tesznek szert az üzleti angol nyelvben, saját kapcsolati tőkét építhetnek ki, illetve fejleszthetik azon készségeiket, amelyek egy vállalkozás irányításához szükségesek. Olyan nézőpontot kapnak felsőfokú tanulmányaikhoz, amely a diploma egyszerű megszerzéséhez képest több előnyt jelent. Ha mindezen egyéni többlet mellé azt is hozzávesszük, hogy a sikeres emberek kapcsolataik révén térségünket a nagyvilághoz fogják kötni, akkor láthatjuk teljességében a program és a támogatás valódi értékét." - mondta Gyulai Sándor a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium igazgatója.

*



Könyvtári fejlesztések megyénkben

A TIOP 1.2.3. 2008-as konstrukcióban támogatott könyvtárak között a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei konzorciumunk pályázatát is megvalósításra alkalmasnak találták a kiírók. A nyíregyházi megyei könyvtár vezetésével konzorciumot alkotó hét könyvtár – kezdte tájékoztatását Szivák Gábor a kisvárdai könyvtár igazgatója – összesen 94.111.040,- forintot nyert a pályázaton. A résztvevő városok Kisvárda, Vásárosnamény, Nyírbátor, Tiszavasvári, Tiszalök, Nagykálló könyvtáraiban, s természetesen Nyíregyházán, a megyei könyvtárban, az elnyert összegből a számítógépes géppark korszerűsítése, bővítése, (41,8 millió) illetve egységes integrált könyvtári szoftver beszerzése (31,8 millió) és alkalmazása valósulhat meg.
Élethosszig tartó tanulás
Mint a továbbiakban megtudtuk, ezzel a programmal a könyvtárak szerepének további növelésére az élethosszig tartó tanulásban soha nem látott lehetőségek nyílnak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által hirdetett TIOP és TÁMOP programok segítségével. A digitális tartalmak mennyiségi növelése, valamint országos szinten megtervezett kezelése (metaadatolás, tárolás, megőrzés és szolgáltatás) az oktatás számára is kimeríthetetlen tartalombázist jelentene. A könyvtári hálózatok összekapcsolása, informatikai rendszerek fejlesztése, elektronikus és mozgó könyvtár létrehozása – többek között ezekre a beruházásokra nyílik lehetőség abból a mintegy 2,2 milliárd forintból, amelyre a könyvtárak pályázhatnak a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében. A pénzből több mint 200 könyvtár szolgáltatásainak összehangolt informatikai fejlesztésére nyílik lehetőség.

Kisvárdán a pályázat része egy dinamikus informatikai fejlesztés, 15 db olvasói terminál rendszerbe állítása, új szerver telepítése, wifi szolgáltatás bevezetése, illetve a könyvtári informatikai program frissítése, dinamikus távelérés megteremtése. Nagyon röviden megfogalmazva ehhez nyertünk több mint 10 millió Ft-ot. Persze ehhez járul egy központi megyei szolgáltató rendszer telepítése, ami a mi támogatási összegünkben nem szerepel. A beruházás nagyon időszerű, hiszen a városi könyvtárakban a számítástechnikai eszközök igencsak elavultak, alkalmatlanok korszerű könyvtári szolgáltatások nyújtására – mondta befejezésül Szivák Gábor igazgató

*



Sikeresen pályáztak a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Téli-tavaszi Közmunka Programjára

A Kisvárda és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás sikeresen pályázott a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2010/01. Téli-tavaszi Közmunka Programjára.

A Kisvárda és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 2010. január 04.-én beadott pályázatával sikeresen pályázott a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2010/01. Téli-tavaszi Közmunka Programjára, melyen a kistérség 13 települése - Ajak 8 Fővel, Anarcs 5 Fővel, Dombrád 12 Fővel, Kékcse 6 Fővel, Kisvárda 18 Fővel, Lövőpetri 2 Fővel, Mezőladány 4 Fővel, Nyírlövő 2 Fővel, Pap 5 Fővel, Rétközberencs 5 Fővel, Tornyospálca 8 Fővel, Újdombrád 3 Fővel és Újkenéz 4 Fővel, a kistérség összesen 82 Fővel -vesz részt.

A 2010. január 15.-tól 2010. június 14.-ig tartó 5 hónapos foglalkoztatási programban a regisztrált álláskeresők közül elsősorban a halmozottan hátrányos helyzetű Rendelkezésre Állási Támogatáson RÁT-on lévők, a 45. életévüket betöltöttek, a roma etnikumhoz tartozók és a 12 hónapja álláskeresőként nyilvántartottak jutnak 5 hónapos foglalkoztatáshoz. A program ideje alatt tréningen sajátíthatják el az álláskeresési technikákat, így később nagyobb eséllyel és sikeresen pályázhatnak új állásokra.

Az említett célcsoporthoz tartozók foglalkoztatási helyzetének javítása mellett az elvégzendő munkák társadalmi hasznossága kiemelt célként került megfogalmazásra. Január 2. hetében megtörtént az emberek kiválogatása, orvosi vizsgálaton vettek részt, munkaszerződést kötöttünk velük, munkaruhát és kéziszerszámokat vásárolunk részükre és január 15.-én megkezdhetik feladataik teljesítését.

Az elnyert támogatási összeg több mint 45 millió Ft, a résztvevő önkormányzatoknak csak a vásárolt munkaruha és kéziszerszámok ÁFA- ját kell kifizetni, ami megközelíti az 1 millió Ft-ot.
Az 5 hónapos munkaviszonyt a közmunkások a Társulással létesítik, saját településükön fognak dolgozni, a települések Polgármesterei által megbízott munkavezetők irányításával a pályázatban vállalt feladatokat, - házi segítségnyújtás, köztisztasági feladatok, kül- és belterületi utak és csatornák karbantartása, parkosítás, szabad zöld területek kialakítása, önkormányzati tulajdonú helyiségek karbantartása, és temetkezési és kegyeleti helyek és környékük rendbetételét - fogják végrehajtani.

*



Lakossági fórum a regionális hulladékprojekttel kapcsolatban Kisvárdán

Lakossági fórumot szervezett 2010. február 1-jén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás az Európai Unió által támogatott regionális hulladékprojekttel kapcsolatban Kisvárdán a Városháza nagytermében.

A megjelenteket házigazdaként Dr. Oláh Albert polgármester köszöntötte, aki röviden beszélt a kisvárdai szilárdhulladék-lerakó megépítésének előzményeiről.

Ezután Tarczi Gyula moderátor irányítása mellett zajlott a program. Először Kósa Tímea, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. igazgatója ismertette a hulladékgazdálkodási rendszer lényegét, valamint időrendben áttekintette a beruházás történetét. Mint elhangzott, 1998-ban indult a történet a Települési Szilárdhulladék-kezelési Koncepció megalkotásával, s több jelentős állomáson keresztül jutott el a program a mai állapotáig. A három lerakó összesen 240 települést szolgál ki (229 megyénkbeli és 11 borsod megyei). A nyíregyházi 72, a kisvárdai 79, a nagyecsedi pedig 89 település lakossági szilárdhulladékát fogadja.

A kivitelező KE-VÍZ 21 Zrt. képviselője röviden beszámolt a kisvárdai lerakó építésének lépéseiről. 150 ezer m3 földet mozgattak meg a 48.000 m2-es depónia elkészítéséhez, amely megfelel a jelenleg érvényben lévő szabályoknak, szigetelt, jelzőrendszeres, a csurgalékvizet összegyűjtő rendszer. A későbbiekben a depóniagáz is összegyűjthető és hasznosítható lesz. A tároló mellett elkészült egy 150m2-es szociális épület, a portaépület és a mérleg. A kivitelezés 2009 decemberében fejeződött be, egy hónapja a próbaüzem zajlik, eddig zökkenőmentesen.

Ezt követően Dr. Láczay György ügyvéd ismertette a kisajátítási eljárás jelenlegi állását. Mint ismert, a területhez vezető elkerülő út korábban is lényegi kérdés volt a város vezetése számára. Az első pályázatból kimaradt az út területének kisajátításához szükséges pénz, amit a módosított pályázat már tartalmazott. 2009 őszén kezdődött el a kisajátítási folyamat, ami 370 ingatlant, illetve 234 tulajdonost érint a 6 km-es szakaszon. Az ügyvéd úr elmondta, hogy eddig 190 tulajdonossal sikerült megállapodást kötni, s ez a szám a napokban is nőni fog. Arra kérte az érintetteket, hogy aki szeretné megkötni a szerződést, az a határidő lejárta után is keresse fel irodáját.

A tájékoztatók elhangzása után kérdésekre került sor.

A válaszból kiderült, hogy az 5,9 km-es elkerülő út legkésőbb őszre el kell hogy készüljön. Ez attól függ, hogy a területet mikorra tudják átadni a kivitelezőnek, illetve a tavaszi időjárás is befolyásolhatja a kezdést. Az út nyomvonala az Árpád úttól indul, ahol körforgalom épül, és a Papi útig tart első ütemben. Később a 4-es főútig szeretnék meghosszabbítani, így válna teljessé az elkerülő út. A gépjárművek beszerzése közbeszerzési eljárás keretében történik, ami folyamatban van. Legkésőbb 2010. június 30-ig le kell szállítani a 14 db gépjárművet. Ezeket először a kft. fogja megkapni, így ők lesznek az üzemeltetők is. A későbbiekben elképzelhető alvállalkozó bevonása, de erről majd a társulási tanács fog dönteni.

Kérdésként elhangzott, hogy mennyibe fog kerülni az ártalmatlanítás. Az ártalmatlanítás díja 5.500,-Ft+ÁFA lesz, ehhez jön még a gyűjtés és a szállítás költsége, valamint az uniós szabályok miatt a majdani rekultivációra is díjat kell szedni, amit elkülönítve is kell tartani a szolgáltatónak. Jó hír a lakosság számára, hogy havonta egyszer háztartásonként 200 kg-ig ingyen elhelyezhető hulladék a lerakóban.

Dr. Oláh Albert polgármester hozzászólásában elmondta, hogy valóban azt mondta korábban az önkormányzat, hogy nem ad használatbavételi engedélyt, amíg nincs kész az elkerülő út. Azonban ezt nem tehetik meg, mert akkor Nyíregyházára kellene hordani a hulladékot, ami sokkal többe kerülne. Másrészt az engedély kiadása hatósági ügy, így ebbe nem tud beleszólni az önkormányzat. Mint mondta, arra fognak törekedni az üzemeltetővel közösen, hogy a városon keresztül naponta 10 szállító autónál több ne közlekedjen.
Egyik hozzászóló kiemelte, hogy örömmel fogadta a fórumot, de véleménye szerint sokkal gyakrabban kellene ezzel a kérdéssel foglalkozni. A lakosságot tájékoztatni kell a környezettudatos gondolkodásról, a szelektív hulladékgyűjtésről, illetve tudatosítani kell, hogy kevesebb szemetet termeljünk.

Ebben az irányban is tettek és a jövőben is tesznek lépéseket. Négy szelektív járművet is beszereznek, valamint 300 szelektív szigetet osztanak szét a megyében. Jelenleg is készül olyan kiadvány, ami a környezettudatos gondolkodást ösztönzi, s ezeket eljuttatják minden háztartásba. A lakossági fórumot eredményesnek ítélték a szervezők, s a későbbiekben is szívesen tájékoztatják a régió lakosságát a hulladékprojekt további fejlődéséről.

*



Tavasszal kezdődik a szennyvízcsatorna építése Kisvárdán

A kisvárdai önkormányzat még 2007 novemberében a szennyvízhálózat építésére pályázatot nyújtott be. Az elmúlt évben az előkészítés megvalósítására támogatási szerződést írtak alá, és most a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a pályázati támogatást elnyerték.

A kisvárdai önkormányzat még 2007 novemberében a szennyvízhálózat építésére pályázatot nyújtott be. Az elmúlt évben az előkészítés megvalósítására támogatási szerződést írtak alá, és most a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a pályázati támogatást elnyerték. Dr. Oláh Albert polgármester elmondta: 2007 novembere óta hosszúnak tűnik az az időszak, amelyet a kisvárdai önkormányzat pályázata bejárt.

Az Európai Uniós pénzek elnyerése és igénybevétele többnyire ilyen. Mindez nem változtat a lényegen, ha minden a leírtak szerint, és optimális körülmények között történik, 2010 áprilisában a munkákat elkezdhetjük, és mintegy másfél év alatt a város teljes területén az eddig nem csatornázott utcákban a szennyvíz-hálózatot kiépítjük.
Terveink szerint 33 utcában épül új csatorna mintegy 13 800 méter hosszban. Végre valóra válthatjuk ígéretünket a Kossuth és Csillag utcákban, hiszen az ott lakók régóta kérik a hálózat felújítását, most ezt is elvégezzük az útburkolat kijavításával együtt.

A beruházás során több mint 1100 ingatlannak biztosítjuk a hálózatba való bekötését, a tervezett összköltség meghaladja a 730 millió forintot. Az elnyert támogatás összege 581 millió, a különbözetet az önkormányzatnak kell biztosítani. Jelenleg a közbeszerzési eljárás zajlik.

Forrás: Kisvárdai HVI
hirdetés
hirdetés
hirdetés


hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés