Hírek

A megújulás útján halad Tököl

2010. március 4. // Kategória: Hírek

Alapkőletétel Szigetszentmiklóson

Közel 900 milllió forintos fejlesztés szimbolikus kezdetét jelző alapkőletételére került sor a szigetszentmiklósi Járóbeteg Szakrendelő területén.
 
Alapkőletétel Szigetszentmiklóson

Közel 900 milllió forintos fejlesztés szimbolikus kezdetét jelző alapkőletételére került sor a szigetszentmiklósi Járóbeteg Szakrendelő területén. A környező települések polgármestereit Dr. Bakonya Mária igazgató főorvos asszony köszöntötte. Ünnepi szavakkal méltatta az eseményt Varjú László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Államtitkára és Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés Elnöke.

Szabó József, Szigetszentmiklós polgármestere és Hoffman Pál Tököl polgármestere – mindketten a Pest Megyei Közgyűlés tagjai – helyezték el a létesítmény adatait tartalmazó fémurnát a helyére. Hoffman Pál véleménye alapján a 900 milliós felújítás, 600 négyzetméteres új épület építése, s a korszerű eszközök vásárlása már régóta megillette volna a kistérségben lakókat. Dr. Bakonya Mária igazgató asszony sikeres munkája ellenére méltatlan várakozás, zsúfoltság fogadta az ide érkező betegeket.

Ezzel a beruházással mérföldkövéhez érkezett a Ráckevei kistérség, és azon belül is a szigetszentmiklósi szakrendelő által ellátott 10 település – több mint 100 ezer ember – egészségügyi szolgáltatásainak fejlesztése. A projekt keretében féltucatnyi fejlesztésre kerül sor. Új szolgáltatásokkal bővül az intézmény – például egynapos sebészet – teljesen megújul az alapdiagnosztikai eszközpark. A vizsgálatra várók és az orvosok igényeit, valamint az eszközök működési feltételeit megfelelően kiszolgáló tereket lehet kialakítani. Többek között egy új, energiatakarékos épületszárny felépítésével. A beruházástól azt várják, hogy a szolgáltatások színvonala és a kapacitások is végre arányosak lesznek a kistérség évek óta folyamatosan növekvő számú lakosságának igényeivel.

Szűcs Lajos, a Pest Megyei Önkormányzat elnöke méltatta az érintett intézmények mintaszerű együttműködését, a lehetséges maximális támogatás elnyerését. Hangsúlyozta: a projekt messze túlmutat a jelenlegi helyzet konzerválásán, az állapotok megőrzésén, mert a fejlesztéssel egy, a munkafeltételek minőségében, funkcióiban és hatékonyságában is teljesen megújult korszerű szolgáltató centrum jön létre.

Az önrészt biztosító Pest Megyei Önkormányzat a Közép-Magyarországi Operatív Program pályázatán nyert el a támogatást, a "Szigetszentmiklósi Emeltszintű Kistérségi és Járóbeteg-szakellátó Központ kialakítása" című projektje keretében, az általa üzemeltetett, de a város tulajdonában álló Szakorvosi Rendelőintézet komplex fejlesztésére.

Forrás: tokol.hu

*



A fiatalodó város – újabb fejlesztések Tökölön

Tököl városa tovább halad a megújulás útján, a fejlesztések folytatódnak.

A jövő évtől kezdődően további látványos átalakuláson megy keresztül a városkép, épületek rekonstrukciója, utak felújítása, járdák építése segíti majd a gyalogosokat, míg az autós közlekedés könnyítésére parkolóhelyek is kialakításra kerülnek majd. Tököl város településközpontjának fejlesztése már korábban megkezdődött. Ennek eredményeképpen tavaly ősszel került átadásra – egyebek mellett – az új piac, valamint a kulturált-, díszburkolattal ellátott park, melyet napóra is díszít. A pályázati lehetőségre az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával nyílt lehetősége Tököl városának. A beruházásra kapott támogatás összege közel 86,4 millió forint volt. A városközpont fejlesztés második ütemébe lépett a város.



A város eddigi legnagyobb léptékű fejlesztési tervét fogadta el a Képviselő-testület, miután Tököl lakosainak száma 2009-ben meghaladta a 10.000 főt, jelen pillanatban 10.186 állandó lakossal rendelkezik a város, így jogosulttá vált a Közép Magyarországi Operatív Program - 2009-5.2.1/B. "Funkcióbővítő városközpont rehabilitáció" Pest megyei településközpontok fejlesztése - Integrált településfejlesztés Pest megyében pályázaton való részvételre. Az Integrált Városfejlesztési Stratégia és a Központi Városrészre elfogadott Akcióterületi Terv elkészítése az idő rövidsége miatt rendkívüli erőfeszítéseket igényelt a Polgármesteri Hivatal tervezői, s a pályázatkészítői csapattól. A lakossági vélemények, ötletbörze, szakmai egyeztetések, városrészi kívánságok feldolgozását követően az Antiszegregációs Terv elkészítése jelentette az utolsó lépést a véglegesítés előtt. A 2010. január 5-i határidőre beadott pályázatot befogadták, jelenleg gőzerővel folyik a hiánypótlások rendezése. A pályázatok két fordulóban bonyolódnak, az első forduló elbírálása várhatóan 2010. március-áprilisban történik meg. Természetesen bízunk abban, hogy a tököli pályázat a támogatottak közé kerül, s további tervek, dokumentumok készítésével lehetővé válik ennek a programnak a megvalósítása.

Néhány lényeges elem a hatalmas változásokról, melyeket ez a beruházás eredményez majd Tökölön. A teljes beruházás bruttó költsége 1.168.537.565. Ft, s összesen 19 helyszínen jelent épületre, közterületre vonatkozó fejlesztést. A tervek szerint a tököli Fő út - Polgármesteri Hivatal - Katolikus Templom környéke rekonstrukcióját hajtják végre. A közelmúltban befejeződött római katolikus templom belső felújítása – 10 millió forintos költséggel. A folytatásban a homlokzat helyreállítását tűzte ki az önkormányzat.

*



Új kiírás vállalkozásoknak

Immár a hulladékgazdálkodásra is kiterjed a jelenleg pályázható gazdaságfejlesztési kiírások köre. Csaknem hétmilliárd forintos támogatási keret szolgálja a hulladékhasznosítási célú technológiafejlesztést az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) Gazdaságfejlesztési (GOP), illetve Közép-magyarországi (KMOP) operatív programjainak új kiírásában.

A konstrukció célja, hogy elősegítse a hulladék vagy anyagában történő, vagy energetikai hasznosítását, s a hulladékból származó anyagok és termékek egyre nagyobb mértékű piaci megjelenítését. Az Európai Unió támogatásával az érintett piaci szektor hazai szereplőinek lehetősége nyílik a meglévő hulladékhasznosító tevékenységük fejlesztésére, illetve új tevékenység kialakítására, nagyobb hozzáadott értékű, piacképes termékek gyártására és értékesítésére. A kiírásra kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek és egyéni vállalkozók pályázhatnak. Fontos feltétel, hogy a pályázónál az éves átlagos statisztikai állományi létszám a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy fő legyen, és a vállalkozás legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel rendelkezzen.

A kiírásra iparági megkötés nélkül bármilyen vállalkozás pályázhat, kivéve azokat, amelyeknél a legutolsó lezárt, teljes üzleti év nettó árbevételének vagy egyéni vállalkozók esetében a vállalkozói adóalapba beszámított bevételének több mint 50 százalékát mezőgazdasági tevékenység teszi ki. A pályázónak vállalnia kell, hogy a támogatott beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat, információs technológiai fejlesztéseket, valamint a támogatott minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszereket, szabványokat a projekt befejezését követő ötödik üzleti év végéig, kis- és középvállalkozások esetében a harmadik üzleti év végéig az adott régióban fenntartja és üzemelteti. A GOP szóban forgó, 2.1.4/H azonosító számú kiírására a konvergencia régiókból (Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl) nyújthatók be pályázatok. A KMOP 1.2.4/B számú tükörkiírására értelemszerűen a központi régióból várják a támogatási kérelmeket.
A konvergencia régiókban a támogatás mértéke mikro-, kis és középvállalkozásoknál az összes elszámolható költség 50, nagyvállalatoknál pedig 30 százaléka lehet. A kiírás szerint ezek a támogatási intenzitások a regionális támogatási térképen meghatározottakhoz képest - a szállítási ágazat és nagyberuházások kivételével - mikro- és kisvállalkozásoknál 20, középvállalkozásoknál pedig 10 százalékkal növelhetők. Közép-Magyarországon 20-40 százalékos támogatási intenzitással számolhatnak a pályázni készülők.

A pályázati tervek alakításánál azt is érdemes bekalkulálni, hogy a támogatási arány Budapesten 2011. január 1-jétől 10 százalékos lehet. Az elnyerhető összeg a konvergencia régióban 25-1000, Közép-Magyarországon pedig 25-200 millió forint. Jó hír a pályázóknak, hogy az elnyert támogatásból 40 százalék erejéig, de maximum 300 millió forint összegig előleg kapható.

*



Falugazdász újra a Városi Szabadidőközpontban!

Krausz Antal falugazdász minden hétfőn 10:45 – 12:00-ig várja az ügyfeleket a Városi
Szabadidőközpontban.

Cím: 2315 Szigethalom, Sport utca 4.

Tel/fax: +36-24-889-229

*



Fotópályázat a Duna-mentén

A DunaVölgye Media Group fotópályázatot hirdet, „Élet a Kis-Duna partján” címmel
A díj: a 10.000 példányszámú Dunavölgyében, minimum negyed oldalas megjelenést biztosítunk a nyertes pályamű számára. További nyereményként ingyenes belépési lehetőséget kap a legjobb pályázó az adott hónapban, a csoport által szervezett médiaképzésekre. (Fotó, újságírás, Media-Design Workshop)

Követelmény:

* Minimum fájlméret - 2 Megapixel, vagy 1Mb

* Minden pályaművet címmel kell ellátni

* Néhány soros bemutatkozás a fotósról szükséges

* A fotó(k) készítésének helyszíne


Megfelelő mennyiségű kép beérkezése esetén, különdíjas, webes szavazást is indítunk.

A pályaműveket kérjük az info@dunavolgye.hu e-mail, vagy a Dunaharaszti, Iparos u. 2. címre beküldeni.


Bővebb információ: info@dunavolgye.hu

*



Óvodaátadás Makádon

Makád Község Önkormányzata ünnepélyes keretek között adta át az új, 50 férőhelyes óvodát, melyet ÚMFT pályázati forrásból építettek fel. Az átadó díszvendége Hiller István oktatási és kulturális miniszter volt.

Magyarországon olyan gondolkodásra van szükség, amelynek következtében egy közösség hajlandó kezdeményezni, rizikót vállalni hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében megújult Hóvirág óvoda átadó ünnepségén pénteken Makádon. „Azért jöttem, hogy összefogásról beszéljek, hogy az összefogást dicsérjem” – mondta a tárcavezető, s hozzáfűzte, a Hóvirág óvoda felújítása nem sikerült volna a makádi közösség, a helyi és a területi vezetés együttműködése nélkül.

Hiller István kiemelte, hogy a Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében 2010 első felében országosan 63 intézmény újul meg 16,3 milliárd forint értékben. Példaként említette egyebek mellett Csaholcot, Balmazújvárost, valamint Derecskét.A Nemzeti Iskolafelújítási Program összesen 103,6 milliárd forintot 365 intézmény felújítására.



Rendkívül szigorú szempontok érvényesültek a pályázatok elbírálásakor. Figyelembe vették, lesz-e elegendő diák az elkövetkezendő öt évben, érvényesül-e az esélyegyenlőség. S kritérium volt az is, hogy a leghátrányosabb térségektől ne szívják el a fejlettebbek a forrásokat. Ennek érdekében a hátrányos helyzetű pályázóknak csökkentett önrészt írtak elő. A nyertes intézmények közül csaknem 100 hátrányos helyzetű kistérségi társulásban működik.

Makád Község Önkormányzata részére megítélt támogatás összesen 145.169.642 Ft volt, a beruházás összértéke 161.299.603 Ft. A támogatás aránya 90%-os volt.


Forrás: Kis-Duna-menti Vidékfejlesztési Egyesület
hirdetés
hirdetés
hirdetés


hirdetés
hirdetés
hirdetés