Hírek

Ha tartós lesz az ipari bővülés, az új beruházásokhoz vezethet

2014. augusztus 7. // Kategória: Hírek

Júniusban tovább növekedett az ipari termelés volumene, köszönhetően a forint gyengülésének, az ipari befektetéseknek és a kedvező exportforrás-lehetőségeknek. Ha a trend tartós marad, az új beruházásokhoz vezethet, mert bővíteni kell a termelőkapacitást.

 

Mindezt Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője mondta el. Hozzátette, hogy az ipari kibocsátás júniusi, előző hónaphoz képest 1,8 százalékos ismételt növekedésében – ami év elejétől számítva már 9,4 százalékos bővülést jelent – a gyenge forint mellett az is szerepet játszott, hogy több Európában aktív cég európai gyártókapacitásainak Magyarországra helyezi át európai gyártókapacitásait, ezzel pedig nő a magyarországi kibocsátás. „Az Eximbank kedvező forráslehetőségei pedig továbbra is hozzájárulnak ahhoz, hogy a hazai cégek a növekvő exportkeresletet kedvező finanszírozási feltételek mellett tudják kielégíteni” – mondta el Hodina Péter.

„Az elmúlt években a gyenge kereslet nem tette lehetővé az ipari termelőkapacitások teljes mértékű kihasználását. Most úgy tűnik, hogy a kereslet élénkülésével a szektor termeléskihasználtsága javulni tud. Amennyiben pedig ez a növekvő trend tartós marad, úgy szükségessé válhat a gyártókapacitások növelése, ami élénkíteni fogja az új termelői beruházások létrehozását” – hangsúlyozta ki a szakember.

 

Kapcsolódó hivatkozások

hirdetés
hirdetés
hirdetés


hirdetés
hirdetés
hirdetés