Hírek

Végre nekirugaszkodhat az ingatlanpiac

2014. november 22. // Kategória: Információk

Másodszor rendezi meg az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület az Ingatlanfejlesztés Napját, idén is az ingatlanfejlesztés jelentőségét jelképező Lánchíd átadásának évfordulóján. Takács Ernő elnök szerint három év után először indulhat be a szektor.

 

Az egyesület szerint nagy boom várható Budapest ingatlanpiacán. A tavalyi év 100 millió eurónyi ingatlanfejlesztése után 2014-ben 152 millió euró értékű beruházásra és 71 ezer négyzetméternyi ingatlan felépítésére számítanak. Jelenleg 600 ezer négyzetméternyi új fejlesztés áll startra készen.
„Három év után ez lesz az első alkalom, hogy az ingatlanfejlesztés teljesítménye javul” – mondja Takács Ernő, az IFK elnöke, aki a makrogazdasági mutatók és ezáltal a befektetői bizalom javulásában, illetve a GDP növekedésében látja az okokat. Hozzáteszi, „emiatt az ingatlanfejlesztők késznek mutatkoznak akár spekulatív jellegű beruházások indítására is”.

Azért a 2008-as szint még messze van
Takács Ernő azonban rámutat, hogy a biztató eredmények leginkább a tíz évvel ezelőtti, 139 millió eurós szintet közelítik meg, egyelőre nagyon messze vagyunk 2008 csúcsteljesítményétől, az 1,31 milliárd eurós fejlesztéstől. Az ingatlanfejlesztést ma több nehézség is sújtja, amelyekre csak komplex megoldások léteznek. A legsúlyosabb probléma a vásárlóerő és a kereslet hiánya az egész gazdaságban. Erre a GDP-növekedés mellett a devizahitel-csapda felszámolása és a fogyasztási célra szánt hitelek ismételt beindítása révén javuló vásárlóerő jelenthet megoldást. Szintén problémát okoz az ingatlanbefektetési piac alacsony volumene. Az ingatlan-befektetői piac szempontjából viszont a javuló makrogazdasági adatok és a csökkenő ország kockázati felár mellett az állampapírok csökkenő hozama is kedvező körülmény. „A további lendület feltétele a gazdasági mutatók tartós javulása, a vásárlóerő növekedése mellett egy hatékonyabb engedélyeztetés és adminisztráció” – véli a szakember.
Már kevesebben halogatnak
Ezt a tendenciát támasztja alá az OTP Ingatlanpont országos ingatlanközvetítő-hálózat piaci körképe is. A bank közleménye szerint az ingatlanpiac fellendülésének és a folyamatos forgalomnövekedésnek hála egyre több olyan eladó jelenik meg a piacon, aki korábban halogatta a vásárlást. És bár jelenleg is sokan inkább kivárnak, jóval könnyebb idén lakást eladni, mint tavaly vagy tavalyelőtt. Az alku átlagideje a felére, az értékesítés ideje 6-8 hónapra rövidült. Bodnár Balázs, az OTP Ingatlanpont értékesítési vezetője szerint ezért a nagy átlagot nézve a válság kezdete óta most vannak a legjobb helyzetben azok, akik ingatlant adnának el.

Néha egymással alkudoznak a vásárlók
„A legkönnyebben a 40-60 négyzetméteres, egy-, másfél- vagy kétszobás lakásokat lehet értékesíteni, a fővárosban és a megyeszékhelyeken egyaránt, legyen szó téglaépítésűről vagy felújított panelről” – mondta el Bodnár Balázs. Új jelenség, amit a jobb adottságú, belvárosi 2-3 szobás lakások esetében tapasztalnak, hogy a vevőjelöltek licitálni kezdenek, így végül a meghirdetett ár felett kel el az ingatlan. Ez azonban még viszonylag ritka.

A főváros VII., VIII. és IX. kerületeiben általában irányáron, vagy annak környékén kelnek el az ingatlanok, ugyanezt lehet tapasztalni a felújított panelprogramos lakások esetében a XIII., a XIV., a XVIII. és a XIX. kerületben. Az OTP Ingatlanpont jelentős pezsgést érzékel még Dunakeszi, Veresegyház és Fót térségében, ahol az elmúlt időszakban számos ingatlan talált vevőre a meghirdetett áron, azaz alku nélkül. Bodnár Balázs szerint a piac egyedisége jelenleg az, hogy szinte minden típusú ingatlanra van kereslet jó áron.

 

Kapcsolódó hivatkozások

hirdetés
hirdetés
hirdetés


hirdetés
hirdetés
hirdetés